Folytatódik a székelyek nagy menetelése

A munka nem ért véget. Az aláírások gyűjtése most szünetel. Bízunk a folytatásban.

Forrás: Székely Nemzeti Tanács2020. 05. 08. 16:55
null
Réty, 2013. október 27. Résztvevők vonulnak a Székelyek nagy menetelésén Kovászna megyében, Réty és Szentivánlaborfalva között 2013. október 27-én. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezésére két háromszéki falu, a Bereck és Kökös közötti 55 kilométeres útszakaszon százezres összefüggő menetoszloppal tiltakoznak Románia tervezett közigazgatási átalakítása ellen, és egyúttal Székelyföld területi autonómiáját is követelik. MTI Fotó: Beliczay László Fotó: Beliczay László
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezésének aláírásgyűjtése a tegnap, május hetedikén éjfélkor lezárult. Reméljük, hogy csak átmenetileg. Köszönjük minden támogatónknak az aláírást. Külön azoknak, akik a nyilvánosság előtt, vagy éppen saját ismeretségi körükben másokat is erre ösztönöztek. Jeles személyiségeknek, közéleti embereknek, akik az elmúlt napokban, az elmúlt évben kiálltak a kezdeményezés mellett. Azoknak, akik a nemzeti régiók ügyét javaslataikkal, vagy megvalósított ötleteikkel segítették. Partnerszervezeteinknek, akik erkölcsi támogatást nyújtottak, azzal hogy a nyilvánosság előtt azonosultak a kezdeményezés céljaival, vagy közvetlenül aláírásokat gyűjtöttek, illetve követőiket is erre buzdították. Köszönjük a magyar közmédiának, hogy tájékoztatásaival ráirányította a figyelmet Székelyföldre, és általában a nemzeti régiókra, és az utóbbi héten a figyelem középpontjában is tartotta. Köszönet minden sajtóterméknek, amely teret adott az összefogásnak.

Kifejezem továbbá személyes köszönetem munkatársaimnak, akik hihetetlenül sokat és jól dolgoztak, és bírták éjszakákba nyúló napokon keresztül az emberfeletti megterhelést.

És végül köszönetet mondok a Székely Nemzeti Tanács küldötteinek. Talán kevésbé látható ez a közvélemény számára, de most mindenképpen hangsúlyozunk kell, hogy a Székely Nemzeti Tanács minden eddigi munkája része ennek a sikernek. A magyar társadalom egységes fellépése mögött, a Székely Nemzeti Tanács hitelessége áll! Tizenhét év munka, Székelyföld területi autonómiájának rendületlen képviselete itthon és a nagyvilágban. Ma, ha székelyföldi közéletről van szó, a film-, a kép- vagy az írott anyag nem nélkülözhet jeleneteket a Székelyek Nagy Meneteléséből, a Székely Szabadság Napjából, vagy a Székelyföld autonómiájának napján fellobbanó máglyák fényeiből. Sokan kötik össze ezt a sikert, Klaus Iohannis elfogadhatatlan üzenetével, a magyarok erre adott dacreakciójával. De végülis a román államfő, a Székely Nemzeti Tanács autonómia törvénytervezetére adott államfőhöz és politikushoz méltatlan választ, és nem tudja, a székely autonómia ügyét az jellemzi, amint általában a jó ügyeket: aki el akarja gáncsolni, előre mozdítja azt. Az ellenfeleink is minket szolgálnak! Csak kitartóaknak és következeteseknek kell lennünk.

Átfogó értékelésre most nincs módunk, de egy dolgot érdemes kiemelni: a kezdeményezés és az azt erősítő kampány mindenki számára világossá tette, hogy a gazdaságfejlesztés és a nemzeti identitás megőrzése elválaszthatatlan egymástól.

Ugyanakkor el kell mondanom azt is, hogy a munka nem ért véget. Az aláírások gyűjtése most szünetel. Bízunk a folytatásban, abban, hogy a kérésünkre érkezik egy méltányos döntés az Európai Uniótól, és ezt követően folytatni tudjuk a támogatások gyűjtését, hogy végül, a másik kizáró feltétel, a további négy uniós országból szükséges kvóta összegyűljön, és sikeressé tegyük a kezdeményezést.

A Székelyek Nagy Menetelése tehát – ugyan más formában, más eszközökkel – de folytatódik. Megmutatva mindenkinek, hogy arra az értékre, amit elődeinktől kaptunk és ami még mindig közösségünk sajátja, nem csak a magyar nemzetközösségnek, hanem egész Európának, kiemelten Romániának, a román népnek is szüksége van. Az éledező etnoregionális mozgalom, az ebből építkező regionális megoldások pedig az új közös Európát gazdagítja.

Ehhez azonban még sok munkára, kitartásra és a mostanihoz hasonló összefogásra van szükség. Leghamarabb a polgári kezdeményezés továbbviteléhez. Erre mindenképpen készüljünk fel.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.