Folytatódik az úzvölgyi katonatemető ügye 

Szeptember 30-án várható bírósági döntés, a nép ügyvédjének nevezett ombudsman is vizsgálódhat.

null
Úzvölgye, 2019. június 6. Román résztvevők, miután áttörték a csendőrsorfalat az úzvölgyi katonatemető bejáratánál, ahol ortodox szertartás keretében felszentelték a törvénysértően létesített román emlékművet és parcellát 2019. június 6-án. MTI/Veres Nándor Fotó: Veres Nándor
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Miután a román ügyészség úgy határozott, hogy a tavaly júniusban az úzvölgyi katonatemetőben történtek nem minősülnek uszításnak, sem diszkriminációnak, az erdélyi Mikó Imre jogvédelmi szolgálat pert indított a bíróságon. A jogvédők közleményükben arról tájékoztattak, hogy az első tárgyaláson érdemi döntés nem született, a következőre pedig szeptember 30-án kerülhet sor. A bukaresti sajtó pénteken közölt beszámolói szerint az illetékes ügyész kizárólag román szemtanúkat hallgatott meg, s úgy ítélte meg, hogy a „Kifelé a magyarokkal az országból!” rigmus nem minősül gyűlöletkeltésnek vagy diszkriminációra való uszításnak, mert csupán a temető elé élőláncot vonó magyarokra vonatkozott.

Román résztvevők, miután áttörték a csendőrsorfalat az úzvölgyi katonatemető bejáratánál
MTI/Veres Nándor

A moineștii ügyészség a Mikó Imre jogvédő szolgálat, az Erdélyi Magyar Néppárt, valamint a Magyar Polgári Párt feljelentése alapján vizsgálta meg a tavaly júniusi úzvölgyi erőszakos temetőfoglalás ügyét, és rendelte el a nyomozás beszüntetését.

„Úgy véljük, hogy ez esetben, az ügyész állításaival ellentétben a nyomozó szervek nem teljesítették a törvény által előírt kötelezettségeiket, ezért kérjük az ügy kivizsgálásának folytatását” – fogalmazott Benkő Erika, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség parlamenti képviselője, a Mikó Imre jogvédelmi szolgálat igazgatója. Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke hétfői sajtótájékoztatón közölte: a nép ügyvédjének nevezett ombudsmanhoz fordul az ügyben.

Közben az Active Watch bukaresti emberi jogi szervezet a román Igazságügyi Felügyelet kivizsgálását kezdeményezte az ügyben. Közleményük szerint az ügyész úgy értelmezte, hogy „a magyarok nem személyek, és mert a törvény csak a személyeket védi, a magyarokat ki lehet rakni az országból úgy, ahogy a nácik próbáltak két etnikai csoport, a zsidók, illetve a romák nem személynek tekintett tagjaitól megszabadulni”. A román jogvédők úgy vélik, az ügyészi rendelet legitimál minden olyan tettet, amely valamely romániai etnikai csoportot veszélyeztet.

„Terrorper”: nincs szabadulás

Nem kerülhet feltételesen szabadlábra a terrorizmus vádjával Romániában öt év börtönbüntetésre ítélt Beke István. A Brassó Megyei Törvényszék hétfői jogerős határozata csak annyi engedményt tett a székelyföldi elítéltnek, hogy nem 2021 januárjában folyamodhat a bírósághoz újabb szabadon bocsátási kéréssel – amint az elsőfokú ítéletben szerepelt –, hanem már 2020. november 25-én megteheti ezt. A brassói bíróság múlt héten első fokon elfogadta a székelyföldi terrorper másik vádlottjának, Szőcs Zoltánnak a feltételes szabadlábra helyezését. A két székely fiatalembert 2018. július 4-én ítélte öt-öt év letöltendő börtönbüntetésre a bukaresti legfelsőbb bíróság terrorcselekmények, illetve ezekre való felbujtás miatt. Bekét és Szőcsöt azért állították bíróság elé, mert lehallgatott beszélgetéseikből és a Beke István lakásán talált petárdákból a román hatóságok arra következtettek, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a december elsejei román nemzeti ünnepre szervezett katonai parádén.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.