Georgia parlamentje bizalmat szavazott a Georgij Gaharija vezette új kormánynak

A georgiai parlament vasárnap bizalmat szavazott a Moszkvában tanult eddigi belügyminiszter, Georgij Gaharija vezette új kormánynak.

Forrás: MTI2019. 09. 08. 21:23
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ellenzék bojkottálta a szavazást, amelyet Gaharija egyhangúlag nyert meg.

Elődje, Mamuka Bahtadze hétfőn lemondott, amit azzal indokolt, hogy teljesítette feladatát, amellyel 2018 júniusában megbízták, kialakította az ország fejlődésének stratégiáját.

Gaharija megbízatása nem túl meglepő, mivel a georgiai médiába korábban már kiszivárogott, hogy ő lehet Bahtadze legvalószínűbb utódja, jóllehet lemondását követelték a belügyminiszteri posztról a júniusi oroszellenes ellenzéki tüntetések résztvevői, mert őt tartják felelősnek a demonstrációk feloszlatásakor történt rendőri túlkapásokért. Az ellenzék már előre tudatta, hogy ellenezni fogja Gaharija jelölését.

A 44 éves politikus 2017 novemberében lett belügyminiszter, előtte a gazdasági tárcát vezette egy éven át. 2013 előtt a moszkvai Lomonoszov egyetemen tanult, majd Oroszországban dolgozott egy élelmiszeripari cég vezérigazgatójaként, utána pedig a Lufthansa német légitársaság regionális igazgatójaként.

Georgia 2008-ban Oroszországgal rövid háborút vívott, amelyet elvesztett.

Az ellenzék az eddigi, nyugatbarát kormányénál is erőteljesebb fellépést szorgalmaz Moszkvával szemben, így nem meglepő, hogy bojkottálta a parlamenti szavazást.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.