Gépfegyverrel lövöldözött egy férfi a kormányépület előtt

Az őrt álló egyik rendőr a lövésektől megsebesült – jelentette a horvát közszolgálati televíziós (HRT).

Forrás: MTI2020. 10. 12. 12:24
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gépegyverből nyitott tüzet egy férfi hétfőn reggel a zágrábi Szent Márk téren a kormány épülete előtt, az őrt álló egyik rendőr a lövésektől megsebesült – jelentette a horvát közszolgálati televízió (HRT).

Az elkövető elmenekült a helyszínről – ahol a parlament és az alkotmánybíróság épülete is található –, ám a rendőrség később azt közölte, hogy a férfi öngyilkosságot követett el.

A sebesült 31 éves rendőrt több lőtt sebbel szállították kórházba, de orvosai szerint állapota stabil. A rendőrön golyóálló mellény volt.

A miniszterelnök nem tartózkodott a kormány épületében, szemtanúk szerint a parlament épületét azonban pánikszerűen hagyták el a képviselők.

Sandra Benčić, a Možemo! (Képesek Vagyunk Rá!) nevű újbalos–zöld szövetség parlamenti képviselője az N1 kereskedelmi hírcsatornának riadtan úgy nyilatkozott, hogy hogy lehetséges, hogy a város bármely részén – nem csak ott, ahol a kormány és a parlament épülete van – bárki gépfegyverrel felszerelkezve sétálhat fényes nappal, reggel, amikor a legnagyobb a forgalom.

Sajtóhírek szerint az ismeretlen elkövető gyalog érkezett a térre, ahol elkezdett lövöldözni, majd futva elmenekült a helyszínről. A rendőrök egy kilométerrel odébb találták meg, közlésük szerint önkezével vetett véget életének.

Részletek az elkövetőről

Gépfegyverből nyitott tüzet egy férfi hétfőn reggel a zágrábi Szent Márk téren a kormány épülete előtt, az őrt álló egyik rendőr a lövésektől megsebesült – jelentette a horvát közszolgálati televízió (HRT).

Az elkövető elmenekült a helyszínről – ahol a parlament, az alkotmánybíróság épülete is található -, ám a rendőrség később azt közölte, hogy a férfi öngyilkosságot követett el.

A sebesült 31 éves rendőrt több lőtt sebbel szállították kórházba, de orvosai szerint az állapota stabil. A miniszterelnök nem tartózkodott a kormány épületében, szemtanúk szerint a parlament épületét azonban pánikszerűen hagyták el képviselők.

Sandra Bencic, a Mozemo! (Képesek Vagyunk Rá!) nevű újbalos-zöld szövetség parlamenti képviselője az N1 kereskedelmi hírcsatornának riadtan úgy nyilatkozott: lehet, hogy a város bármely részén – nem csak ott, ahol a kormány és a parlament épülete van – bárki gépfegyverrel felszerelkezve sétál fényes nappal, reggel, amikor a legnagyobb a forgalom.

Sajtóhírek szerint az ismeretlen elkövető gyalog érkezett a térre, ahol elkezdett lövöldözni, majd futva elmenekült a helyszínről. A rendőrök egy kilométerrel odébb találták meg, közlésük szerint önkezével vetett végett életének.

A belügyminisztérium későbbi közlése szerint az elkövető egy 22 éves, közép-horvátországi, kutinai férfi volt, a rendőrség korábban nem ismerte. A reggeli hírekkel ellentétben a rendőrön nem volt golyóálló mellény, ezért sebesülései súlyosak. Egy másik rendőr is rész vett a lövöldözésben, ő többször is rálőtt az elkövetőre, aki ezután elfutott a helyszínről. A rendőrség ezután nagy erőkkel indult a keresésére – írták.

A fiatal férfi a merénylet után bejegyzést tett közzé közösségi oldalán, ahol azt írta:

„elég volt az átverésből és az emberi értékek következmények nélküli, könyörtelen sárba tiprásából”.

A Jutarnji List című horvát napilap arról cikkezett, hogy a fegyvert az elkövető apjától szerezhette, aki háborús veterán. Bár az indíték egyelőre ismeretlen, valószínűleg politikai jellegű lehetett – olvasható a lapban.

A fiatal férfi ritkán tett közzé bejegyzést a Facebook-oldalán. Egy két évvel ezelőtti fotón fapuskával pózol fehér öltözékben egy havas tájon. Fehér sasnak nevezi önmagát, aki szülőföldjét védi. Egy másik fotón a délszláv háborúban elesett honvédők emlékműve előtt áll, a Horvát Jogpárt saját fegyveres erejének, a HOS veteránjainak címerével fekete pólóján. A fotó fölé azt írta: gyertyát gyújt és reggelig imádkozik a szebb jövőért és a józan észért.

Egy másik bejegyzésében arról panaszkodik, hogy fizetéséből vett egy farmernadrágot, és némi aprója is maradt rágógumira. A fotón egyik kezében a nadrágot tartja, a másikban némi aprópénzt. Ismerősei szerint mindig jókedvű volt, szeretett viccelődni, és nagy környezetvédő hírében állt. Középiskolát végzett, nemrég kezdett el dolgozni, semmi jelét nem mutatta annak, hogy bármire is készülne – mondták hitetlenkedve szomszédai.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.