Görögország 400 rendőrt állít a török határ védelmére

Görögország elővigyázatossági okokból 400 rendőrt küld szerdán a Törökországgal közös szárazföldi határára – jelentette be Todorosz Keonopulosz rendőrségi szóvivő.

Forrás: MTI2020. 05. 27. 15:19
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ugyancsak szerdán a határra látogat Mihalisz Hriszohoidisz, a görög állampolgárok védelméért felelős miniszter, ahol találkozni fog a helyi hatóság vezetőivel is.

Níkosz Déndiasz külügyminiszter vasárnap tagadta azokat a sajtóhíreket, miszerint török katonák lennének az Évrosz határfolyó görög oldalán, ahol a hadsereg felügyeletével Athén meghosszabbítja az itt 2012-ben felhúzott kerítést. Déndiasz a Skai görög televíziós csatornának ugyanakkor elismerte, valóban felfigyeltek török katonákra a környéken, nem sokkal azután, hogy Athén nem volt hajlandó megadni Ankarának a most épülő kerítés helyének a GPS-koordinátáit. E kerítéssel kapcsolatban a külügyminiszter azt mondta, mindenképpen meghosszabbítják, s leszögezte: a görög föld védelme alkotmányos kötelességük.

A védelmi minisztérium szombaton azt közölte, hogy nem léptek idegen csapatok az ország területére.

Elemzők szerint Athén egy, az év elejihez hasonló migránshullámtól tart, amely nem sokkal az után következett, hogy Ankara február 28-án bejelentette, a török hatóságok már nem tartóztatják fel azokat, akik az ország területéről az Európai Unióba kívánnak menni. A lépés következtében az ENSZ adatai szerint több mint tízezer ember indult meg Görögország felé. Athén ekkor a határvédelem megerősítésével reagált, és felfüggesztette a menedékkérelmek befogadását. A pazarkulei átkelőnél és környékén a görög határrendészek számos alkalommal vetettek be könnygázt és villanógránátokat a migránsok feloszlatására, akik válaszul kövekkel dobálták meg őket. Az unió tagállamai átfogó támogatásukról biztosították a görög hatóságokat, amelynek keretében az Európai Unió határ- és partvédelmi ügynöksége (Frontex) 100 határőrt küldött Görögországba a helyzet kezelésére.

A két NATO-tagállam, Görögország és Törökország viszonyában ekkor ismét feszültség állt be, a határátkelőt pedig azóta is zárva tartják.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.