Gyanús tárgy miatt kiürítettek egy berlini karácsonyi vásárt

A német rendőrség szombat este kiürítette a berlini Vilmos császár-emléktemplom körüli téren lévő karácsonyi vásárt, ahol 2016 decemberében terrortámadás történt, miután bejelentés érkezett egy gyanús tárgy miatt. A rendőrségi akció időközben véget ért, nem találtak veszélyes tárgyat.

Forrás: MTI2019. 12. 21. 22:36
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rendőrség legfrissebb közleményében pontosított, hogy a karácsonyi vásárt két gyanúsan viselkedő férfi miatt evakuálták. Az ügyben nyilatkozó szóvivő elmondta, hogy nem erősödött meg az a gyanú, hogy a férfiak egyikét elfogatóparancs alapján körözik. Mint mondta, névhasonlóság miatt történt tévedés. Hozzátette, hogy nem történt őrizetbe vétel.

Egy másik rendőrségi illetékes elmondta: figyelembe véve, hogy a helyszínen három éve merénylet történt, a rendvédelmi szervek körültekintően reagáltak, és ezért ürítették ki a teret.

A hatóság közlése szerint 350 rendőrt riasztottak keresőkutyákkal a helyszínre. A rendőrségi akciót időközben befejezték, veszélyes tárgyat nem találtak.

A rendőrség korábban a Twitteren közölte, hogy a látogatók nyugodt és rendezett körülmények között hagyták el a területet. Hozzátette, hogy most átvizsgálják a Breitscheid teret és az emléktemplom épületét.

Értesülések szerint az imaházban egy rendezvényt idő előtt kellett abbahagyni.

A Bild és a Berliner Zeitung című német lap az este folyamán azt jelentette, hogy két embert őrizetbe vettek. Ezt az értesülést azonban a rendőrség szóvivője utólag cáfolta.

Az utóbbi évtizedek legsúlyosabb németországi terrorcselekménye Berlinben történt 2016. december 19-én. A főváros nyugati részének központjában álló Vilmos császár-emléktemplom körüli téren, a Breitscheid téren berendezett karácsonyi vásáron belehajtott a tömegbe egy elutasított tunéziai menedékkérő, Anis Amri. A magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet nevében gyilkoló szélsőséges iszlamista egy elrabolt kamionnal hajtotta végre a tömeges gázolást. A tizenkét életet és több tucatnyi sebesülést követelő merénylet után elmenekült az országból, és néhány nappal később meghalt az olaszországi Milánó egyik elővárosában rendőrökkel folytatott tűzharcban.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.