Gyermekotthonoknak adott át magyar vállalkozói adományt Grezsa István Kárpátalján

Nyolcmillió forint összértékű, mosószerből és tartós élelmiszerekből álló csomagokat – Rusznyák László, nyíregyházi vállalkozó adományát – adott át ünnepélyes keretek közt három kárpátaljai gyermekotthonnak és egy segélyszervezetnek az adományozóval közösen Grezsa István kormánybiztos pénteken az ungvári járási Nagydobronyban, ahol magyar kormánytámogatással létesült tájházat is felavatott.

Forrás: MTI2019. 05. 10. 15:47
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Irgalmas Samaritánus Gyermekotthonban tartott ünnepségen mondott beszédében Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program koordinálásáért felelős miniszteri biztos hangsúlyozta, nagyon örül annak, hogy nem csak a magyar kormány nyújt támogatást Kárpátaljának, hanem mások mellett anyaországi vállalkozók is. Rusznyák László és felesége nagylelkű adománya is jelzi, hogyan valósul meg a gyakorlatban a nemzeti összetartozás politikája – tette hozzá.

A kormánybiztos kifejtette, hogy a tisztítószerek és tartós élelmiszerek nagy segítséget jelentenek az ukrán állami támogatás nélkül működő, a gyermekeket magyar és keresztény szellemben nevelő otthonoknak. Ezek az intézmények – emelte ki – lelki erőt, belső tartást adnak ahhoz a nemzetépítő politikához, amit a magyar kormány folytat évek óta Kárpátalján. Felbecsülhetetlen értékűnek nevezte azt a munkát, amelyet a 70 árva és halmozottan hátrányos helyzetű lánygyermeket nevelő nagydobronyi református árvaház és a 35 gyermek számára családi körülményeket biztosító ráti római katolikus Szent Mihály Gyermekotthon végez.

Rusznyák László az MTI érdeklődésére elmondta, hogy korábbról ismeri a nagydobronyi református gyermekotthont, és csodálattal tölti el az az önfeláldozó tevékenység, amelyet az intézmény dolgozói a nagyon nehéz ukrajnai helyzetben nap mint nap kifejtenek az árva és beteg gyermekek nevelése érdekében. Ezért döntöttek úgy, hogy erejükhöz mérten igyekeznek támogatni a nagydobronyi, ráti és szolyvai állami gyermekotthont, valamint a Munkács központtal működő Szent Erzsébet Katolikus Karitászt egy-egy kétmillió forint értékű adománnyal – közölte. Elmondása szerint mindegyik intézmény 25 ezer mosáshoz elegendő, bőrkímélő organikus mosószert és káros anyagoktól mentes tartós élelmiszereket kap. Azt is jelezte, hogy a jövőben további adományokkal fog hozzájárulni az említett kárpátaljai intézmények működéséhez.

Grezsa István délután Nagydobronyban ünnepélyesen átadta a magyar kormány támogatásával létesült tájházat. Az év elején felavatott, ugyancsak magyar kormányzati támogatással épült Magyar Házhoz tartozó tájház átadásán mondott beszédében a kormánybiztos kiemelte, Kárpátalja legnagyobb magyar községének az életereje, különlegessége csak a hagyományain keresztül értelmezhető. A most megnyíló tájház összegyűjtötte mindazt, ami naggyá tette a nagydobronyi közösséget – mondta. Ezeket a hagyományokat, amelyek évszázadokon át megtartották a helyi magyarságot, át kell menteni a jövőnek, meg kell őket ismertetni a felnövekvő nemzedékekkel, hogy legyen miből erőt meríteniük, ha esetleg nehezebb körülmények közé kerülnek – hangoztatta Grezsa István.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.