Halálos áldozata van az ebolának Kongóban

Forrás: MTI2019. 07. 16. 21:07
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Emberéletet követelt az ebola a kongói Goma városában; a betegség a hétvégén ütötte fel a fejét, és kedden már az első halálesetet is bejelentették.

Az afrikai ország egyik legnagyobb, mintegy egymillió lakosú városában először jelent meg a vírus azóta, hogy tavaly augusztus elején a járvány ismét felütötte a fejét.

Egészségügyi források szerint a halálos áldozat egy pap volt, aki vélhetően a közeli Butembo városában kapta el az ebolát, amely Gomába érve döntötte le a lábáról. Észak-Kivu tartomány kormányzója, Carly Nzanzu szerint a férfi a kórházba szállítása közben halt meg.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) dolgozói csaknem hatvan embert azonosítottak már azok közül, akik a pappal érintkeztek azóta, hogy megfertőződött. Közülük mintegy harmincat már beoltottak.

Az ebolát egy hónappal ezelőtt a Kongóval szomszédos Ugandában is kimutatták, ám azóta innen nem jelentettek új megbetegedést.

A WHO egy hónappal ezelőtt úgy határozott: nem hirdet nemzetközi vészhelyzetet a kongói járvány miatt, arra hivatkozva, hogy az túlságosan sok gazdasági kárt okozna, ugyanis az azzal járó utazási és kereskedelmi korlátozások komoly károkat okozhatnak a kongói gazdaságnak.

A tavaly kitört újabb járványnak eddig már több mint 1600 halálos áldozata van, és összesen mintegy 2500-en fertőződtek meg.

A vírust 1976-ban, az ország keleti felében található Ebola folyó melletti településeken észlelték először. Természetes hordozói egyelőre nem ismertek, a legvalószínűbb, hogy a denevérek lehetnek. A kór fertőzött ember vagy állat testnedvével való közvetlen érintkezés által terjed. A betegség súlyos vérzéssel jár, a halálozási arány egyes esetekben akár 90 százalékos is lehet.

A legsúlyosabb ebolajárvány legalább 11 ezer ember életét követelte 2014-2015-ben Nyugat-Afrikában.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.