Halálos áldozatai is vannak a polgári kormányzást követelő tüntetéseknek Szudánban

Tízezrek követelték ismét egy civil kormány létrehozását vasárnap a szudáni főváros, Kartúm és más szudáni városok utcáin, a tüntetések során azonban a hatóságok hivatalos közlése szerint legalább hét embert megöltek, és országosan a kétszázat is megközelíti a sebesültek száma.

Forrás: MTI2019. 07. 01. 6:49
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hadsereg közel három hónapja mozdította el a hatalomból az országot csaknem 30 éven át irányító Omar el-Besír volt elnököt. A szudáni pártok és civilek azóta követelik, hogy a hadsereg egy civil kormánynak adja át a hatalmat. A vasárnapi tiltakozó megmozdulások voltak a legnagyobb létszámúak azóta, hogy a biztonsági erők három hete Kartúm központjában fegyveres erőszakkal számolták fel a tiltakozók táborát, több mint hatvan ember halálát okozva.

Szemtanúk szerint Kartúm két, az elnöki palotához közel eső negyedében, és a főváros Rijád elnevezésű, jómódú keleti negyedében a biztonsági erők könnygázgránátok sorozatával fogadták a tüntetőket. Az áldozatokról Mohamed Hamdan Dagalo, az országot jelenleg irányító átmeneti katonai tanács (TMC) helyettes vezetője az állami televízióban azt mondta, hogy ismeretlen orvlövészek lőttek rá legalább öt civilre és a paramilitáris Gyors Támogató Erők (RSF) három tagjára. Dagalo, aki az RSF parancsnoka is egyben, felháborodottságának adott hangot, és azt mondta, hogy ellenőrzésük alá akarják vonni a helyzetet. „Bíróság elé fogjuk állítani az emberekre lövő orvlövészeket” – tette hozzá.

A szudáni állami hírügynökség utóbb az egészségügyi minisztérium közlésére hivatkozva azt jelentette, hogy az éles lőszerrel leadott lövésektől hét ember meghalt és 181-en sebesültek meg az országszerte zajló tüntetéseken.

A tiltakozásokról készített videofelvételek tanúsága szerint a tüntetők menedéket kerestek a könnygázfelhő elől a kartúmi helyszíneken. A tiltakozásokat irányító Szudáni Szakmai Szövetség (SPA) később felszólította a tiltakozókat, hogy vonuljanak az elnöki palotához a fővárosba.

Az Afrikai Unió (AU) és Etiópia mindeközben fokozta erőfeszítéseit, hogy közvetítsen a tüntetők és az átmeneti katonai tanács (TMC) között. Az AU és Etiópia a héten közös javaslatot nyújtott be. Bár mind a tábornokok, mind a tiltakozók helyeslésüket fejezték ki ezzel kapcsolatban, a tárgyalások nem kezdődtek újra.

A TMC pénteken közölte, hogy kész folytatni az „azonnali, komoly és őszinte” tárgyalásokat a politikai patthelyzet feloldása érdekében. A tüntetőket képviselő Szabadság és Változás Erői (DFCF) azonban leszögezte: a tárgyalások csak azt követően indulhatnak újra, ha a hadsereg hivatalosan ratifikálta az AU és Etiópia javaslatát.

A biztonsági erők a hónap során erőszakkal felszámolták a tüntetők táborát a hadsereg főhadiszállásával szemben Kartúmban. A tüntetések szervezői szerint a rajtaütésben legalább 128 ember vesztette életét. A hatóságok adatai szerint 61 ember, köztük a biztonsági erők három tagja lelte halálát.

A tiltakozók április 6-án – öt nappal Omar el-Besír volt elnök megbuktatása előtt – táboroztak le a hadsereg főhadiszállásával szemben. Azóta követelték, hogy a hadsereg a lehető leghamarabb adja át az ország irányítását egy civil kormányzatnak. Öt hét után azonban megrekedtek a tárgyalások a TMC és a DFCF között, főleg azzal kapcsolatban, hogy a három évre tervezett átmeneti időszakban katonák vagy civilek irányítsák-e elsősorban az országot.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.