Harmincketten meghaltak egy vonatbalesetben Egyiptomban

Az ország elöregedett vasúthálózatának felújításához sok pénzt kellene befektetni.

Magyar Nemzet
Forrás: AP, al-Dzsazíra2021. 03. 26. 15:02
null
Forrás: REUTERS/Stringer
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Legalább 32 ember meghalt, és több mint hatvanhatan megsérültek, amikor két személyvonat összeütközött az Egyiptom középső részén fekvő Tahta város közelében, Szohág tartományban. A hatóságok közleménye szerint a baleset akkor következett be, amikor valaki meghúzta az első vonat vészfékét, az utána haladó vonat viszont már nem tudott megállni, így az hátulról belerohant az előtte haladó járműbe. A helyszíni felvételeken látszik, hogy több vagon kisiklott, az utasok pedig a roncsok közt rekedtek. A sérültek közül többen eszméletlenek voltak, egyeseken vérző sebeket lehetett látni. Azokat, akiket már kiszabadították a roncsok közül, négy közeli kórházba szállítják.

„Aki gondatlanságból vagy bármi hasonlóból okozta ezt a fájdalmas balesetet, annak kivétel és késedelem nélkül elrettentő büntetést kell kapnia”

– írta közösségi oldalára Abdal Fattah el-Szíszí egyiptomi elnök.

Több vagon is kisiklott az ütközéskor Fotó: Reuters/Stringer

A Reuters hírügynökség értesülései szerint egyik vonat sem haladt nagy sebességgel, amikor a baleset bekövetkezett. Egyiptomban a vasúthálózat nem megfelelő karbantartása miatt meglehetősen gyakoriak a balesetek. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy 2017-ben mintegy 1793 baleset történt országszerte. Ugyanebben az évben negyvenhárom ember vesztette életét, mikor két személyvonat összeütközött, 2018-ban egy teher- és egy személyvonat is összeütközött, melyben tizenketten elhunytak. El-Szíszí ezt követően jelentette be, hogy mintegy 250 milliárd egyiptomi fontra (körülbelül 4300 milliárd forint) lenne szükség ahhoz, hogy az elöregedett vasúthálózatot felújítsák.

– Komoly probléma van az alapvető szolgáltatások terén, ideértve a vasutakat is. Ilyen típusú balesetek néha hetente történnek

– mutatott rá egy szakértő az al-Dzsazíra hírportálon.

Egyiptom vasúthálózatának felújításához mintegy 4300 milliárd forintnyi összegre lenne szükség Fotó: Reuters/Stringer

Egyiptom legsúlyosabb vonatbalesete 2002-ben volt, amikor egy gázpalack felrobbant, hatalmas tüzet okozva a fővárosból, Kairóból az ország déli felébe tartó személyvonaton. A tizenegy kocsiból legalább hét porig égett, emiatt a hatóságok soha nem tudták pontosan megmondani, hányan vesztették életüket a balesetben. Becslések szerint több mint 383 áldozata volt a közel húsz évvel ezelőtti katasztrófának.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.