Hatalmas PiS-győzelem

Megnyerte a parlamenti választásokat a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt tegnap Lengyelországban, az urnazárás után közölt exit poll alapján 43,6 százalékot szerzett — számolt be lapzártánkkor a Polityka lengyel lap. Az ellenzéki Polgári Koalíció (KO) 27,4 százalékot, a baloldali szövetség pedig 11,9 százalékot kaphatott a felmérés alapján. A kormánypárt ezzel 239 parlamenti helyet tudhat magáénak. A szavazók tegnap az alsóház 460 képviselőjét és a szenátus száz tagját választották meg.

Zetelaki Réka
2019. 10. 14. 5:35
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az előzetes közvélemény-kutatások is a kormánypárt győzelmét jósolták, illetve azt, hogy akár abszolút többségre tehet szert a magyar kormány szövetségesének számító Jog és Igazságosság.

A támogatottság elemzők szerint az elmúlt évek gazdasági növekedésének és a lakosság számára létrehozott támogatásoknak köszönhető. A PiS számos szociális programot indított az állampolgárok részére, ezek között szerepelt az adócsökkentés, a nyugdíjkorhatár csökkentése, az állami nyugdíjak és a minimálbér emelése, valamint a gyermekek után kapott támogatások. Az Euronews híroldal kiemeli, hogy mindezzel jelentősen sikerült csökkenteni a mélyszegénységben élők számát Lengyelországban.

Fotó: Reuters

„A PiS visszaadta az emberek méltóságát” – nyilatkozta egy kelet-lengyelországi férfi a Deutsche Welle lapnak. A kritikusok szerint azonban a szociális juttatások rendszere hosszú távon nem fenntartható, tekintettel arra, hogy Euró­pa a gazdasági visszaesés irányába tart. Az ellenzékiek egyébként a kormánypártnak felróják, hogy nem tett semmit a melegjogokért, amely kiemelt témája volt a kampánynak is. A nyugati sajtó ugyanakkor a lengyel demokráciát félti a populistának tartott kormánytól, az ellenzékiek szerint ugyanis a kormány intézkedéseivel „eltaposta a bírósági rendszert és a demokratikus állam alapjait”, írta a The Washington Post amerikai lap.

Elemzők kiemelik, a kormánypárt malmára hajtotta a vizet az is, hogy a baloldal meglehetősen széttöredezett Lengyelországban, és nem tudott összefogást létrehozni. Másrészt a hagyományosan konzervatív és katolikus országban széles körben támogatást élvez a PiS katolikus egyházat támogató politikája és családtámogatási kedvezményei is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.