Az Iszlám Államnak fogadhatott hűséget a lyoni terrorista

Az Iszlám Állam terrorszervezetnek fogadott hűséget a múlt heti lyoni robbantás feltételezett elkövetője – közölte csütörtökön egy francia igazságügyi forrás.

Forrás: MTI2019. 05. 30. 18:25
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 24 éves algériai – informatika szakos – egyetemi hallgató a nyilatkozó illetékes szerint ezt a nyomozóknak mondta el.

„Bevallotta, hogy ő készítette a csomagba rejtett pokolgépet, és ő is helyezte el péntek délután nem messze a Lyon-Perrache vasútállomástól, egy pékség előtt” – közölte a nyomozáshoz közel álló forrás.

A rendőrség hétfőn vette őrizetbe a férfit és másik három gyanúsítottat. A robbantás következtében 13 ember sebesült meg. A merénylet gyanúsítottja a biztonsági kamerák felvételeinek tanúsága szerint egy kerékpáros férfi volt, aki sötét napszemüveget viselt. A rendőrség több fényképet is közzétett az első számú gyanúsítottról a Twitteren, sok szemtanú jelentkezett is a felhívására, közülük többtucatnyit meg is hallgattak.

Rémy Heitz, a terrorizmus elleni küzdelemmel megbízott francia főügyész szombaton azt közölte, hogy az ügyben a nyomozást gyilkossági kísérlet, valamint terrorista szervezkedés és támadás gyanújával indították meg.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.