Indoklás nélkül menesztették a cseh egészségügyi minisztert

Az államfő már korábban lemondatta volna Jan Blatnýt, amiért nem engedélyezte a keleti vakcinákat.

Magyar Nemzet
2021. 04. 07. 16:55
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Menesztette tisztségéből Jan Blatný cseh egészségügyi minisztert Andrej Babiš miniszterelnök, a szaktárca új vezetője Petr Arenberger, a prágai Vinohrady kórház eddigi igazgatója lett. Blatný tavaly szeptember óta vezette az egészségügyi minisztériumot, menesztését politikai döntésnek minősítette, amihez szerinte a kormányfőnek joga van. A politikus Prágában adott sajtótájékoztatón elmondta, nem kérdezte a miniszterelnököt távozásának okáról: a kormányfő talán azért lépett így, mert úgy véli, hogy Csehország már túl van a járvány legnehezebb szakaszán.

– A lelkiismeretem tiszta. Szakemberként igyekeztem dolgozni, és szakmai érvek, elemzések alapján dönteni

– jelentette ki Blatný, hozzátéve, hogy bár sokszor kellett nehéz döntéseket hoznia, mindegyiket a koronavírus terjedésének megelőzése érdekében tette.

Petr Arenberger új egészségügyi miniszter sajtótájékoztatót tart Prágában 2021. április 7-én
Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek

A miniszter menesztése már több mint egy hónappal ezelőtt is felmerült, akkor Miloš Zeman államfő követelte a döntés meghozatalát arra hivatkozva, hogy szerinte a tárcavezető nem jó menedzser és hibás lépéseket tett. Az ellenzék azonban bírálta az elnök kijelentéseit és azt hangoztatták, hogy Blatný – aki korábban kórházigazgató volt – tisztességesen irányítja az egészségügyet, és szakmailag megalapozott döntéseket hoz. A cseh hírportálok továbbá arra is felhívják a figyelmet, hogy a politikus akkor lépett hivatalba, amikor a legsúlyosabb volt a járványhelyzet az országban és gyakorlatilag senki sem volt hajlandó vállalni az egészségügy összeomlásának megakadályozását.

– Amennyiben Babiš nem meneszti Blatnýt, az negatív hatással lesz eddigi jó viszonyukra

– szögezte le a cseh elnök, aki időközben már az újonnan kinevezett egészségügyi miniszterrel is tárgyalt. A politikus közölte: a cseh kormánynak arra kell törekednie, hogy minél több vakcinát kapjon.

Sajtóértesülések szerint Zeman leginkább azt kifogásolta, hogy Blatný nem volt hajlandó engedélyezni a koronavírus elleni kínai és orosz vakcinák használatát Csehországban, amiért az államfő nyíltan lobbizott. A hatályos törvények szerint ilyen szakmai ügyben a döntő szó az egészségügyi miniszteré.

– Amíg én vagyok a minisztérium vezetője, addig Csehországban nem fognak használni olyan vakcinákat, amelyeket nem hagyott jóvá az Európai Gyógyszerügynökség

– hangsúlyozta több alkalommal is Blatný, aki a Babiš-kormány harmadik egészségügyi minisztere volt.

Csehországban már néhány hete lassul a járvány terjedése, és jelentősen csökkent a napi új fertőzések, elhalálozások száma és a kórházakra nehezedő nyomás is. Blatný még miniszterként bejelentette: a javuló helyzetre való tekintettel a cseh kórházak ötven külföldi covidos beteget hajlandóak fogadni kezelésre. Az országban tegnap 1425 új beteget jelentettek az egészségügyi intézmények és összesen 112 elhunytról számoltak be. A világjárvány kezdete óta pedig több, mint 27 ezren vesztették életüket a közel 10,7 milliós közép-európai államban, Csehország lakosságarányosan az élen jár a globális rangsorban.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.