Irak korlátozza a külföldi csapatok mozgását

Forrás: MTI2020. 01. 06. 19:31
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Irak korlátozza a koalíciós szárazföldi és légi erők mozgását, előkészítve a külföldi csapatok kivonását – jelentette be hétfőn Abdel-Karim Halaf iraki katonai szóvivő, akit az al-Mavazzín hírportál idézett.

„Az iraki hatóságok előkészítették az amerikai csapatok kivonását szolgáló mechanizmust. A nemzetközi koalíció szerepe kizárólag a tanácsadásra, a kiképzésre és a fegyverszállításra lesz korlátozva, a fegyveres erői pedig elhagyják az országot” – hangsúlyozta a katonai illetékes.

„Az iraki kormány korlátozta a külföldi erők tevékenységét a földön és a levegőben is. Jelenleg tiltott számukra a csapatmozgás” – tette hozzá Halaf.

Mint mondta, az Egyesült Államok az iraki főparancsnokság tudta nélkül hajtott végre műveleteket az ország területén. „A nemrég történt amerikai légicsapások olyan ostobaságok, amelyekről nem szabad hallgatni” – jelentette ki Halaf. Kiemelte, hogy Kászim Szulejmáni, az iráni Forradalmi Gárda elitegységének, az al-Kudsznak a parancsnoka – akit pénteken célzott amerikai légicsapással megöltek – Irak vendége volt, és Irak belügye volt a látogatása.

Bagdad az ország szuverenitása és az amerikai csapatok iraki jelenlétének feltételeiről szóló megállapodás megsértésének minősítette a légicsapást.

Az iraki parlament vasárnap megszavazta az Irakban állomásozó külföldi katonai erők jelenlétének megszüntetését célzó javaslatot. Az indítványban felszólították az iraki kormányt, hogy vessen véget minden külföldi csapat iraki jelenlétének, és biztosítsa, hogy ne használhassák többé Irak légterét, szárazföldi területét, illetve területi vizeit.

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter a nap folyamán telefonon egyeztetett Mohammad Bagerí iráni vezérkari főnökkel Szulejmáni megölése kapcsán. A moszkvai minisztérium közleménye szerint a feszültség csökkentését szolgáló gyakorlati lépésekről egyeztettek. A tárcavezető Hakan Fidannal, a török hírszerzés vezetőjével is megvitatta a közel-keleti és az észak-afrikai válságok rendezését.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.