Irán-barát milicisták haltak meg légi csapás következtében

Legalább tizenhat Irán-barát milicista vesztette életét csütörtökön a kelet-szíriai Deir-ez-Zór tartományban két feltételezett izraeli légi csapás következtében.

Forrás: MTI2020. 09. 03. 20:29
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szíriai polgárháború eseményeit nyomon követő Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) úgy tudja, Izrael hajtotta végre a támadást, amelynek célpontja az Irán támogatását élvező Kataib Hezbollah iraki síita milícia volt.

A teheráni vezetés Bassár el-Aszad szíriai elnök kormányának szövetségese a 2011 óta dúló polgárháborúban.

Az OSDH szerint egy első rakétacsapás az iraki határon fekvő al-Bukamalnál kilenc milicistával végzett. Egy második támadás pedig hét fegyveres életét követelte el-Majádín városának határában.

A SANA szíriai hírügynökség először szerda éjjel számolt be arról, hogy Izrael rakétatámadást hajtott végre Szíriában a T4 nevű homszi légitámaszpont ellen.

Az arab ország légvédelme – a SANA közlése szerint – a harci repülőkről indított rakéták többségét megsemmisítette, és a támadás csupán anyagi károkat okozott.

Izrael három nappal korábban, hétfőn is légi csapást mért szíriai területre, a kormányerők és a velük szövetséges, Irán-barát milíciák fegyvereseit célozva. Abban a támadásban a DPA német hírügynökség értesülése szerint legalább 11-en meghaltak, az AP amerikai hírügynökség viszont két halottról adott hírt és hét sebesültről.

Június óta Szíria legalább kilenc légitámadással vádolta meg Izraelt, amely csak ritkán kommentálja katonai akcióit.

Izrael stratégiai fenyegetésnek tartja az Iráni Iszlám Köztársasághoz köthető síita milíciák jelenlétét Szíriában.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.