Johannis: A NATO és az EU szerepvállalására van szükség

A NATO-nak és az Európai Uniónak is hozzá kell járulnia a közel-keleti feszültség csökkentéséhez, ugyanakkor az irakiaknak és az Iszlám Állam terrorszervezet elleni nemzetközi koalíciónak határozottan folytatnia kell a terrorizmus elleni közös harcot – hangoztatta Klaus Johannis román államfő csütörtöki sajtóértekezletén.

Forrás: MTI2020. 01. 09. 20:54
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Johannis üdvözölte Donald Trump amerikai elnök előző napi nyilatkozatát, és leszögezte: Románia kiáll Irak egysége, függetlensége, szuverenitása és területi épsége mellett, a térség békéjének biztosításhoz szükség van az iraki állami intézményrendszer működésére.

A román elnök szerint a külügyminiszterek pénteki rendkívüli értekezletén az EU-nak szerepet kell vállalnia a rendezéshez szükséges nyugalom megteremtésében, és meg kell vizsgálni annak lehetőségét is, hogy a NATO erősítse szerepvállalását a térségben, a terrorizmus elleni küzdelemben. Minderről Románia folyamatosan egyeztet a NATO-n és EU-n belül stratégiai partnereivel, köztük elsősorban az Egyesült Államokkal.

Johannis úgy értékelte, hogy az utóbbi napok történései kihatással vannak az európai polgárok biztonságára is, nemcsak azon államokéra, amelyek közvetlenül érintve vannak. Hozzátette: a román érdekek és a román állampolgárok biztonsága mindeddig nem szenvedett kárt, az Irakban szolgáló román katonáké sem. Az iraki erők kiképzési programjában részt vevő 14 román katonát még az iráni rakétatámadások előtt áthelyezték a veszélyeztetett támaszpontokról.

Szerdán Nicolae Ciucă román védelmi miniszter is arról beszélt egy tévéinterjúban, hogy meg kell nyugtatni a román közvéleményt: a dél-romániai Deveselun üzembe helyezett amerikai rakétapajzs meg tudja védeni az országot és a térség többi NATO-tagállamát az esetleges (iráni) rakétatámadásoktól. A bukaresti vezetők ugyanakkor azt hangsúlyozták, hogy Romániát nem fenyegeti közvetlen veszély.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.