Ismét afgánokat toloncoltak ki Németországból

Folytatódik az afgán menekültek kitoloncolása Németországból. Eddig összesen 589 embert küldtek vissza a német hatóságok Afganisztánba.

Forrás: MTI2019. 05. 22. 18:31
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szerdán újabb, Németországból kitoloncolt afgán menedékkérőket szállító repülőgép érkezett Kabulba.

A mostani volt a 24. csoportos kitoloncolás 2016 decembere óta. A német belügyminisztérium közlése szerint a Düsseldorfból indított gép fedélzetén 24 elutasított menedékkérő tartózkodott, mindegyikük férfi. Közülük 14-et különböző bűncselekmények miatt jogerősen elítéltek Németországban.

Az afganisztáni biztonsági helyzet miatt azonban a kitoloncolások vita tárgyát képezik Németországban, ugyanis Afganisztánban jelenleg is harcok folynak a kormányellenes tálib mozgalom, valamint az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen. A harci cselekmények viszont naponta követelnek áldozatokat.

Egy ENSZ által kiadott jelentés szerint az idei év első három hónapja során 581 polgári személy vesztette életét és további 1192 sebesült meg az afganisztáni konfliktusban. A 2018-as év azonos időszakához képest ez 23 százalékos csökkenést jelent.

Az ENSZ nemrégiben marasztalta el az erőszak újbóli fokozódását május eleje, a Ramadán kezdete óta. A tálib mozgalom ugyanis figyelmen kívül hagyta a böjti hónapra vonatkozó fegyverszüneti felhívást.

Az Afganisztánt 1996-tól a 2001-es nemzetközi beavatkozásig irányító szélsőséges iszlamista mozgalom az ország jelentős részén komoly befolyással bír. A tálibok az Afganisztán területén lévő külföldi erők távozását és olyan kabuli vezetés létrehozását akarják elérni, amely az iszlám általuk vallott, radikális felfogását követi.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.