Ismét lecsapott a Boko Haram terrorszervezet

Nigériában 43 földművest végeztek ki kegyetlenül.

MTI
2020. 11. 29. 9:30
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Legalább 43 földművest gyilkoltak le a Boko Haram terrorszervezet iszlamistái Nigéria északkeleti részén szombaton – közölte egy helyi polgárőrség vezetője. Babakura Kolo, akinek milíciája a Boko Haram fegyveresei ellen harcol, az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy a halottak mellett hatan súlyosan megsebesültek a Maiduguri városa közelében történt támadásban. Hozzátette, hogy nyolc munkást a dzsihadisták elhurcolhattak.

Kolo arról számolt be, hogy a földműveseket, akik Koshobe falu rizsföldjein dolgoztak, az iszlamisták megkötözték, majd elvágták a torkukat.

– Negyvenhárom holttestet találtunk – közölte Kolo. Azt mondta, kétség sem fér ahhoz, hogy a támadást a Boko Haram hajtotta végre. Az iszlamisták októberben két offenzíva során 22 földművest gyilkoltak meg Maiduguri térségében.

Maiduguri a forrongó Borno tartomány székhelye. Szombaton első alkalommal tartottak helyhatósági választásokat a városban, mióta több mint tíz éve fellázadtak az iszlamisták. A voksolást az erőszak miatt ismét el kellett halasztani. Bornóban tevékenykedik a Nyugat-afrikai Iszlám Szervezet (ISWAP) és a Boko Haram terrorszervezet is, amelyből 2016-ban vált ki az ISWAP. Az Iszlám Állammal kapcsolatban álló ISWAP és a Boko Haram is fokozta támadásait az utóbbi időben a favágók, az állattenyésztők és a halászok ellen, mert állítólag a hadsereg informátoraiként dolgoznak.

A Boko Haram Nigériában alakult 2002-ben, majd kiterjesztette tevékenységét a szomszédos Nigerre, Csádra és Kamerunra is, ahol helyi lakosokat toborzott. A szervezet célja egy iszlám kalifátus megteremtése. Az ENSZ adatai szerint megalakulása óta a Boko Haram mintegy 36 ezer embert ölt meg, a terrortámadások miatt pedig további 2,5 millióan kényszerültek otthonuk elhagyására.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.