Isten nevét említeni sem szabad az ateisták szerint + videó

A Satanic Temple követői nem hisznek Istenben, és különböző lobbitevékenységeket folytatnak.

Forrás: V4NA Hírügynökség2020. 10. 06. 15:44
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Isten említése egy eskü szövegében vagy egy állami szervezet mottójában sérti a vallásszabadsághoz való jogot az ateisták és sátánisták szerint, ezért több pert is indítottak annak érdekében, hogy Isten nevét töröljék a hivatalos dokumentumokból.

„Isten engem úgy segéljen” – ez a mondat áll az egyesült államokbeli Alabamában a szavazáshoz szükséges regisztrációs lapon. Emiatt indított pert ateisták egy csoportja, szerintük ugyanis ezzel megsértik az Egyesült Államok alkotmányának első módosításában leírt alapjogokat, a vallás- és szólásszabadsághoz való jogot.

A perben a Freedom From Religion Foundation (FFRF) nevű szervezet van segítségükre. Ez az alapítvány azt vallja, hogy a vallásszabadság nem csak a valláshoz való jogot jelenti, hanem az attól való szabadságot is. A mostani perrel éppen azt akarják elérni, hogy a formanyomtatványokat úgy készítsék el, hogy az megfeleljen azoknak is, akik nem tudnak felesküdni Istenre.

A beszámolók szerint az egyik felperes kapcsolatba lépett Alabamában az illetékes hivatallal, és megkérdezte, hogy lehetőség van-e a regisztrációra anélkül, hogy aláírnának egy olyan esküt, amiben szerepel az „Isten engem úgy segéljen” mondat. Erre azonban azt a választ kapta, hogy nincs rá lehetőség, mert ha az ember kihagyja ezt a részt, nem fogadják el a nyomtatványt.

Ugyanez az alapítvány, az FFRF volt egyébként az is, amelyik tavaly azt akarta elérni a floridai Brevard megyében, hogy eltávolítsák a rendőrautókról az „Istenben bízunk” feliratokat (In God We Trust). Az ottani seriff azonban megtagadta ezt, nem volt hajlandó behódolni a vallási kisebbség előtt – már csak azért sem, mert ez a mondat a mottója nem csak Florida államnak, de az Egyesült Államoknak is.

Szintén az „Istenben bízunk” felirat szúrta a szemét Mississippiben a Satanic Temple nevű sátánista egyháznak is, amely azzal fenyegette az államot, hogy bepereli, ha ráteszik ezt a mottót az új állami zászlóra. A Satanic Temple szintén az alkotmány első módosítására hivatkozott, szerintük ugyanis ez a jelmondat nem képvisel mindenkit, aki Mississippiben él.

Mississippiben nyáron döntötték el, hogy az 1984 óta érvényben lévő állami zászlót meg kell változtatni. Tate Reeves kormányzó ráadásul egy olyan törvényt is aláírt, ami kimondja, hogy az új zászló dizájnjában szerepelnie kell az „Istenben bízunk” mondatnak, de nem lehet benne konföderációs ábrázolás. Az új zászlóról néhány hét múlva döntenek majd az emberek Mississippiben.

A Satanic Temple oldalán egyébként az olvasható, hogy a gyülekezet magát egy vallásos sátánista szervezetnek tartja, amely rendelkezik nemzetközi kapcsolatokkal is. Követői nem hisznek Istenben, és különböző lobbitevékenységeket folytatnak, például az abortusz korlátozása ellen.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.