Itt az ideje lerombolni a baloldali függetlenségmítoszt

Soros György számos érdekeltségre tett szert a médiában, szívesen költ a közvélemény befolyásolására.

Forrás: Tűzfalcsoport2020. 08. 19. 14:11
null
A milliárdos spekuláns a bűnözőkkel nagyvonalú lenne Fotó: Europress/AFP
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyarországon az Index körüli mizéria ismét felszínre hozta a 10 éve folyamatosan „haláltusáját vívó” sajtószabadság kérdését. A liberális nyafogás visszhangzik Brüsszelben is, az egész világ a magyar sajtópluralizmusért aggódik, jobban mondva a „független” újságírásért. Miközben jól tudjuk, hogy nem létezik független újságírás: egyrészt minden újságírónak ennie kell valamiből, kell egy finanszírozó, másrészt pedig emberek vagyunk, minden információt megszűrünk az értékrendünk szerint. Itt az ideje, hogy egyszersmind leromboljuk a baloldal által évtizedeken keresztül felépített függetlenség mítoszát. Mert egyedül a valóságtól függetlenek – állapítja meg a Tűzfalcsoport.

És hogy mindez miért fontos? Napjainkban az elsődleges információforrásunk a média, azon belül is a legtöbben a közösségi média felületein olvassák a legtöbb hírt. Talán ezért nem is vitatható, hogy a médiában való befolyásszerzés egy fontos eszközhöz juttatja hozzá a tulajdonost: szócső, és ezáltal a manipuláció lehetséges eszköze lesz a birtokában. Nem meglepő tehát, hogy Soros György is számottevő érdekeltségekre tett szert a média birodalmában az évek során, és cseppet sem sajnálja a pénzt a közvélemény befolyásolására. 1994-ben egyedül Kelet-Európában 40 sajtóorgánumra volt tehető a médiabirodalma. Nemrégiben írt arról a Tűzfalcsoport, hogy a 2016-os amerikai elnökválasztást követően szükségét érezte jobban koncentrálni a kommunikációs területre, de most lássuk, hova tette még be a lábát.

Az Origo cikkében a V4NA értesüléseire hivatkozva azt írta, hogy globálisan nagyjából 180 médiaérdekeltsége van Sorosnak, amely révén több százmillió embert tud elérni a nyomtatott és online sajtó, valamint a rádió és a televízió révén. Ezen felül ráadásul finanszírozza a liberális újságírást támogató civil szervezeteket, és számos helyen még az újságíróképzést is, például a Columbia Egyetem újságíróképzését 2013-ban 9,7 millió dollárral támogatta. Természetesen a CEU-n is van kommunikáció és médiatudomány mesterképzés, ha valaki ki akarja tanulni a liberális újságírás minden csínját-bínját.

Bár a mondás szerint a pénz nem boldogít, jelentős befolyásra azért szert lehet tenni a segítségével. A Forbes gazdasági folyóirat egy régi, hét évvel ezelőtti cikkében ír Soros és a média kapcsolatáról. Az írás szerint a milliárdos spekulánsnak legalább 30 liberális sajtóorgánumhoz van kötődése vagy bejárása, mint a New York Times, a Washington Post, az Associated Press, az NBC vagy ABC televíziós csatornák. 2003 és 2013 között több, mint 48 millió dollárt költött médiára, méghozzá sokszor közvetetten, egy másik szervezeten keresztül. Ezúton nehezen lekövethetővé, szinte kimutathatatlanná válik a támogatása.

Az egyik ilyen pénz elosztó központ, amit a Nyílt Társadalom Intézet finanszíroz a Tides Alapítványon keresztül, a Center for Public Integrity (CPI). Érdekesség, hogy a szervezet igazgatótanácsának évekig tagja volt Christiane Amanpour, az a CNN riporter, aki szerint a magyar Parlament nem működött a veszélyhelyzet ideje alatt. Az 1989-ben alapított szervezet magát „nonprofit, oknyomozó független újságíró watchdog csoportnak” tartja.

A Nyílt Társadalom Intézet egyike az Investigative News Network (INN) támogatóinak, amely 53 nonprofit, híreket közlő szervezet kollaborációja, akik állításuk szerint pártatlanul, függetlenül folytatják oknyomozó tevékenységüket.

Szintén a Nyílt Társadalom Intézet által támogatott szervezet a Center for Investigative Reporting (CIR), amely 2003 és 2008 között 1 millió dollárt kapott Sorostól arra, hogy elsősorban hisztériát keltsen a klímaváltozással kapcsolatban és beszámoljon a nagy cégek „gonoszságairól”. A vezetőségében olyan tagok vannak, akik a CBS-nél, a Washington Postnál, vagy a San Francisco Chronicle sajtóorgánumoknál dolgoznak. Ennyit a függetlenségről...

Végül az USA-ban a „flotta” legjelentősebb tagjáról is ejtsünk szót, amely a 2004-ben alapított Media Matters for America. Létrehozásakor az elnök, David Brock kifejezett szándéka az volt, hogy a konzervatív újságírókat és sajtóorgánumokat kritizálja, meglehetősen agresszív módon. 2014-ben egy CNN interjúban Brock úgy nyilatkozott, hogy a Media Matters költségvetésének kevesebb, mint 10 százalékát teszi ki Soros támogatása. Egyébként sokáig még azt is tagadták, hogy Soros bármilyen formában finanszírozná őket, azonban a jobboldali elhajlással nem vádolható Politico csípte őket nyakon: megírták, hogy több olyan szervezettől kapott támogatást a Media Matters, illetve kötöttek partnerségi megállapodást, amelyeket Soros támogat. Ilyenek a Tides Alapítvány, a Democracy Alliance, a MoveOn.org vagy a Center for American Progress. Brock állítása tehát nem volt igaz, mutattak rá. Soros egyébként maga jelentette be a szervezetnek nyújtott 1 millió dolláros támogatást. Mondjuk ők legalább annyi őszinteséget tanúsítanak, hogy honlapjuk szerint is bevallottan progresszív értékrendűnek tartják magukat.

Természetesen a magyar médiában is vannak Sorosnak érdekeltségei. A 444-et kiadó Magyar Jeti Zrt. Igazgatótanácsában megtalálható Maria Nemcova, aki korábban a Nyílt Társadalom Alapítvány prágai programigazgatója volt. A hölgy a szintén Soroshoz köthető Media Development and Investment Fund nevű szervezetnél tevékenykedik működési vezérigazgató-helyettesként, amely több mint 100 millió forintért 20 százalék körüli részvénypakettet vásárolt az online újságnál. Az MDIF Soros pénzéből jött létre, sőt, 2005 és 2009 között ez a szervezet kapta a legtöbb, több mint 15 millió dollárnyi támogatást a Nyílt Társadalom Intézettől. A magyar sajtóorgánumok közül a Magyar Narancs is az MDIF-től részesült támogatásban.

Soros a többi V4 országban is terjeszkedik a médiapiacon. 2019 elején, az európai parlamenti választás előtt nem sokkal csehországi érdekeltségén, az SFS Ventures-ön keresztül – ez a korábban említett Media Development Investment Fund tulajdonában van – felvásárolta a második legnagyobb lengyel rádióállomásnak számító Radio Zetet, valamint a több vidéki rádióállomást is magáénak tudó Eurozet rádiócsoport többségi tulajdonát, azaz részvényeinek 60 százalékát, amivel durván beavatkozott a lengyel médiapiaci folyamatokba. Tulajdonképpen ezzel a lépéssel létrehozta médiabirodalmának lengyelországi zászlóshajóját. Szerencsére a lengyelek ettől felébredtek, és azóta azon dolgoznak, hogy egyensúlyt hozzanak létre a médiapiacon, illetve ne engedjék a lengyel médiában a külföldi befolyásolást.

Sokszor nehéz lekövetni a Soroshoz köthető pénzmozgásokat a médiában, egy dolog azonban bizonyos: ahol ott van a Nyílt Társadalom Alapítvány, abban az országban minden bizonnyal van legalább egy szócsöve is a médiában. Egész programjuk van a „médiafejlesztésre”, újságírók képzésére, és ez nyilván nem véletlen. Tisztában van vele, mekkora hatalommal jár a sajtó, mivel alkalmas a közvélemény befolyásolására. Ezért is különösen fontos, hogy lerántsuk a leplet a „függetlenobjektív” sajtóról – zárja blogbejegyzését a portál.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.