Jelentősen emelkedik a Nobel-díjasok pénzjutalma

Mindezt az tette lehetővé, hogy elmúlt években sikerült megerősíteni az alapítvány pénzügyeit

Forrás: MTI2020. 09. 24. 17:14
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kategóriánként a korábbinál egymillió koronával (34,5 millió forinttal) több, kereken 10 millió svéd korona (345,7 millió forint) pénzjutalmat kapnak idén a Nobel-díjasok – közölte a Nobel-alapítvány vezetője egy csütörtökön megjelent lapinterjúban.

A díjjal járó pénzjutalom összegének emelését az tette lehetővé, hogy elmúlt években sikerült megerősíteni az alapítvány pénzügyeit – mondta el Lars Heikensten a Dagens Industri című svéd lapnak.

Az alapítvány tőkéje 2012 eleje óta hárommilliárd koronáról mára 4,6 milliárd koronára (158,8 milliárd forint) emelkedett – közölte az igazgató.

A dinamit feltalálója, Alfred Nobel 31 millió koronát – mai pénzben 1,6 milliárd koronát – hagyott hátra az 1901 óta odaítélt díjakra.

A pénzjutalom összege az idők során változott, 150 ezer koronával indult, és 1981-ben emelkedett egymillió koronára. Az összeg ugrásszerűen nőtt az 1980-90-es években, míg 2000-re el nem érte a 9 millió, egy évvel később pedig a 10 millió koronát.

A 2008/09-es pénzügyi válság nyomán azonban 2012-ben kénytelenek voltak 8 millió koronára csökkenteni a pénzjutalmat, amely csak 2017-ben nőtt újra 9 millió koronára.

A Nobel-díjakat idén október 5. és 12. között jelentik be Stockholmban, illetve Oslóban.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.