Joe Biden hivatalosan a Demokrata Párt elnökjelöltje

Jobbára Donald Trump támadásával telt a demokraták elnökjelöltállító konvenciója, amely a televíziókban rekord alacsony nézettséget produkált.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2020. 08. 19. 7:36
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Joe Biden, Barack Obama kormányzatának alelnöke hivatalosan is a Demokrata Párt elnökjelöltje lett kedden, a demokraták elnökjelölt-állító konvenciójának második napján. Ahogyan több elemző is megfogalmazta, a Demokrata Párt múltjának befolyásos és jövőjének ígéretes politikusai beszéltek: Jimmy Carter és Bill Clinton volt elnököktől és John Kerry volt külügyminisztertől Alexandria Ocasio-Cortez New York-i képviselőig sokan fejtették ki álláspontjukat. Képviseltették magukat viszont republikánusok, Colin Powell, a Bush-kormányzat volt külügyminisztere állt ki Joe Biden elnökjelöltsége mellett és a néhai John McCain republikánus szenátor özvegye, Cindy McCain készített a férje és Biden közötti baráti kapcsolatot felidéző filmösszeállítást, amelyet Biden elnökjelöltségének támogatásaként értékeltek.

Bill Clinton volt elnök erőteljes támadást intézett a jelenlegi republikánus elnök, Donald Trump ellen. Azzal vádolta meg őt, hogy rosszul kezelte a koronavírus-járványt, nem vette figyelembe a tudományos tanácsadók véleményét és túl sokáig habozott a szájmaszkok viselésének szorgalmazásával. Clinton szerint a Covid–19 sokkal keményebben sújtotta az Egyesült Államokat, mint kellett volna.

– Mi csak a világ lakosságának négy százalékát képviseljük, de 25 százalékát a világ összes Covid-esetének!

– vágott oda.

Jimmy Carter, aki 95 esztendősen nagyon ritkán jelenik meg a nyilvánosság előtt, hangfelvételt küldött a konvencióra, de videón nem volt látható. A felvételen Joe Bident dicsérte tapasztalataiért és tisztességéért, mert szerinte ő az, aki képes helyreállítani Amerika nagyságát. A Demokrata Párt fiatalabb nemzedékének képviselői megpróbálták Donald Trump ellentéteként bemutatni a demokraták reménységét. – Egy gyáva elnökkel szemben Joe Biden bizonyítottan bátor ember – vélekedett például Stacey Abrams georgiai politikus.

Colin Powell, egykori republikánus és első színes bőrű külügyminiszter beszédében viszont kevésbé a jelenlegi elnököt támadta, mint a demokrata jelöltet méltatta. Felidézte, hogy szülei, akik száz évvel ezelőtt keltek útra Jamaicából az Egyesült Államokba, ugyanazon értékek mentén nevelték Bronxban, mint amelyeket Joe Biden is vall.

Nem váratott sokat magára egyébként Donald Trump válasza sem. Az amerikai elnök a kedvenc felületén, a Twitteren valóságos üzenetcunamival árasztotta el követőit, keményen ostorozva az őt támadó demokratákat. Kihívói szemére vetette, hogy szocialisták, a bevándorlást támogatják, felhánytorgatta az előző adminisztráció korruptságát, valamint méltatta saját gazdasági teljesítményét.

Ezt követően megkezdődött az elnökjelölés folyamata, amely igazából már csak formalitás volt. Két politikus Bernie Sanders vermonti szenátort ajánlotta, hárman pedig Joe Biden mellett érveltek. Majd valamennyi tagállamból és tengerentúli területről bejelentkeztek a demokraták – köztük választott képviselők, polgármesterek vagy helyi politikusok – és jelezték, hogy náluk az előválasztásokon hány delegátust „szerzett” Joe Biden, és hányan döntöttek Sanders mellett, illetve az adott tagállam kit lát szívesen elnökjelöltként. Keleti parti idő szerint este tíz óra körül már megvolt a szükséges számú delegátus ahhoz, hogy Joe Biden nyerje el a párt elnökjelöltségét.

A 77 éves politikus a Delaware államban lévő házából jelentkezett be a feleségével együtt. Az est záróbeszédét Jill Biden, az elnökjelölt felesége mondta el, elsősorban a családi életük egyes epizódjait elevenítve fel. A felvételt abban az iskolában rögzítették, ahol Jill Biden korábban tanított. Azt hangoztatta, hogy a férje együttérző, hívő és a választóihoz mindig hűséges ember. – Időnként elképzelni sem tudtam, hogyan csinálja, hogyan halad előre. De azt mindig értettem, hogy miért cselekszik. Önökért – méltatta férjét.

– Szívem mélyéből köszönöm, ez a jelölés nagyon sokat jelent számomra és a családom számára – köszönte meg a bizalmat Joe Biden, aki majd csak csütörtökön, a konvenció zárónapján mondja el a jelöltséget elfogadó beszédét.

A közvélemény-kutatások szerint a demokraták jelöltje továbbra is magabiztosan, átlagosan

9 százalékponttal vezet, bár néhány mérés szerint ellenfele már jön föl.

Ettől még persze nem dőlhet hátra, emlékezetes, hogy 2016-ban is Hillary Clinton győzelmét jósolta minden felmérés, az amerikai rendszer sajátosságai miatt a végén mégis Donald Trump örülhetett. Most mégis reményre adhat okot, hogy a szoros, úgynevezett „billegő államokban” is jobbára a demokratáknak áll a zászló. A választásokig azonban még két és fél hónap hátra van.

Csökkenő nézettség

Az amerikai Demokrata Párt konvenciójának nézettsége jelentősen csökkent a négy évvel ezelőttihez képest – közölte a Nielsen médiakutató intézet az első nap adatait elemezve. A fejleményeket a hat nagy, országos televíziós csatorna élőben sugározta hétfőn este. A két közszolgálati csatorna, a PBS és a C-SPAN pedig interneten közvetítette. A Nielsen szerint 19,7 millió amerikai volt kíváncsi a mintegy kétórás rendezvényre, míg 2016-ban 26 millióan nézték a konvenció első napjának fejleményeit. A legtöbben az MSNBC és a CNN csatornára kapcsoltak: az MSNBC-nek 5,1 millió, a CNN hírtelevíziónak pedig 4,78 millió nézője volt. A legkevésbé a republikánusokhoz közel álló Fox televízió közönségét érdekelték a demokraták pártrendezvényén elhangzott beszédek és rövid filmösszeállítások: 2,1 milliónyian követték az adást, s ez a szám kisebb, mint amekkora publikum a televízió egyik sztárjának, Laura Ingrahamnek a napi esti műsorát követi. A hétfő esti közvetítés iránt valójában akkor élénkült meg az érdeklődés, amikor Bernie Sanders vermonti független szenátor és Michelle Obama korábbi first lady mondta el a beszédét. A televíziók műsorvezetői Michelle Obama záróbeszéde után meghívott vendégeikkel értékelték az elhangzottakat, illetve latolgatták a demokraták esélyeit a novemberi választásokon. Ekkor általában csökkent a műsorok nézettsége. (MTI)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.