Joe Biden is támogatja Soros György migráció finanszírozását

Soros György amerikai tőzsdespekuláns pár évvel ezelőtt bejelentette, hogy 500 millió dollárt fordít a migránsok támogatására. Most Joe Biden amerikai elnök minden akadályt elmozdít Soros terve elől.

Forrás: V4NA HÍRÜGYNÖKSÉG2021. 02. 17. 18:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Soros György 2016-ben jelentette be, hogy 500 millió dollárt kíván fordítani migránsbarát programokra és szervezetekre.

„Befektetünk startupokba, már meglévő cégek, társadalmi hatású kezdeményezésekbe és olyan vállalkozásokba, amelyeket migránsok és menekültek indítottak. Ezek a befektetések sikeresek kell legyenek.

Elsődleges célunk azonban az, hogy olyan termékeket és szolgáltatásokat hozzunk létre, amelyek valóban előnyösek a migránsok és a befogadó közösségek számára”,

fogalmazott Soros.

A Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) minden évben komoly összegeket fordít migránsbarát szerezetek támogatására. Az egyik Soros-támogatást élvező kezdeményezés a kanadai Global Refugee Sponsorship Initiative (GRSI). Az OSF honlapja szerint

2018-ban 292 ezer dollárt, míg 2017-ben 405 ezer dollárt szereztek Sorostól.

Az ottawai székhelyű szervezet honlapján azt írják, hogy azért dolgoznak, hogy „segítse és inspirálja a világ országait új utak megnyitásában a menekültek védelme érdekében”. Partnereik között szerepel a kanadai kormány, Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR), a Nyílt Társadalom Alapítványok, a Giustra Alapítvány, a Shapiro Alapítvány és az Ottawa Egyetem.

Joe Biden amerikai elnök egyértelműen a migránsok pártján áll. Beiktatását követően több bevándorláspárti rendeletet írt alá, rögtön a beiktatása utáni napon beterjesztett a törvényhozás elé egy jogszabályjavaslatot, amely

lehetőséget teremtene előbb legális státus, majd sok év után az állampolgárság megszerzésére az Egyesült Államokban mintegy 11 millió illegális bevándorlónak.

Az egyik rendeletében pedig lehetőséget biztosít arra, hogy a közösségi szponzorációs modell segítségével migránsokat telepítsenek az Egyesült Államokba „köz- és magánszféra támogatások révén”.

Február negyedikén Biden aláírt egy rendeletet, amely célja, hogy a bürökrációt átalakítsa annak érdekében, hogy a 2022-as üzleti évben 125 ezer bevándorló fogadására legyen alkalmas.

Az elnöki rendelet „k” bekezdésében az áll, hogy felkészítik az Amerikai Menekültügyi Felvételi Programot (US Refugee Admissions Program) arra, hogy „befogadják a menekülteket a menekültek áttelepítési ügynökségei általi közösségi szponzorálási modellek kiterjesztésével, valamint új köz- és magántársulások megkötésével”.

A GRSI lelkesen fogadta az új rendeletet. A szervezet elnöke, Jennifer Bond Twitteren örvendezett.

„Az új rendelet 120 napot ad az Egyesült Államoknak, hogy elkészítse az USA közösségi támogatási rendszerének tervét. Hatalmas gratuláció minden olyan barátnak és szövetségesnek, akik olyan keményen dolgozott ezért a pillanatért. És különösen azoknak a szponzoroknak és újoncoknak, akik arra inspiráltak minket, hogy álmodjunk nagyot”, írta.

A GRSI hivatalos Twitter-oldalán azt írta, „várjuk, hogy minél több amerikai fogadja szomszédként az újonnan érkező menekülteket.”

A Breitbart szerint azonban úgy tűnik a szervezet nem csak örül a fejleményeknek, hanem ki is vette a részét azoknak a kialakításában. Legalább egy partnerszervezete,

a Shapiro Alapítvány már fizetett több mint 1100 menekült áttelepítéséért Kanadában 2018 és 2019 között a helyi közösségek támogatásainak finanszírozásával.

A Shapiro Alapítvány összesen 20 millió dollárt költött migránsok áttelepítésére 2018 és 2019 között.

A portál megjegyzi, hogy 2020 szeptemberében, talán Biden elnöki győzelemre számítva, a menekültek közösségi szponzorálásának GRSI-féle koncepciója az Egyesült Államokba érkezett azzal, hogy a két támogatójukhoz, a Shapiro Alapítványhoz és a Nyílt Társadalom Alapítványokhoz csatlakozott G. Barry Landrie, és Laurie T. Franz, akik megalapították a Közösségi Szponzorálási Katalizátor Alapot (Community Sponsorship Catalyst Fund).

Az új finanszírozási rendszer a bevándorláspárti Antony Blinken külügyminiszter készítheti el.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.