Johannis magyarellenességét a felvidéki magyarság is elítéli

A pozsonyi román nagykövetségnek küldött levélben fejezte ki tiltakozását a Magyar Közösség Pártja.

Forrás: MTI2020. 05. 01. 14:39
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A pozsonyi román nagykövetségnek küldött levélben fejezte ki tiltakozását a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) Klaus Johannis román államfőnek a székelyföldi autonómiatervezet kapcsán tett magyarellenes nyilatkozata miatt – közölte az MTI-hez eljutatott közleményében pénteken a felvidéki magyar párt.

A levélben az MKP határozottan elítélte, cinikusnak, felelőtlennek és veszélyes manipulációnak minősítette a román köztársasági elnök nyilatkozatát, amelyben Johannis a Székelyföld autonómiastatútumának hallgatólagos elfogadása miatt azzal vádolta a román ellenzéki Szociáldemokrata Pártot (PSD), hogy az „odaadná Erdélyt a magyaroknak”.

Az Őry Péter ügyvivő elnök által jegyzett levélben az MKP ugyanakkor szolidaritását fejezte ki „a romániai magyar közösséggel, Romániai minden felelős polgárával és politikai szereplőjével, illetve a veszélyes manipulációba szintén bevont Magyarország kormányával”.

Őry Péter rámutatott: „Johannis kirohanása a felvidéki magyarok számára a legrosszabb, meciari-slotai országlást idézi, amikor nemcsak egy nemzeti közösséget bélyegezett meg az állami vezetés, hanem a velük szolidáris, demokratikus szlovák közszereplőket is”. A mérgező, kisebbség- és Magyarország-ellenes retorika használata rendkívüli társadalmi instabilitást okozó vészhelyzet esetén beláthatatlan következményekkel járhat – hangsúlyozta a politikus. Hozzátette: az MKP bízik abban, hogy Szlovákiához hasonlatosan Romániában is kiszorulnak a közéletből „azok a politikai kalandorok, akik önös érdekeiktől elvakulva nem képesek a társadalmi béke megőrzésének minimális garantálására sem”.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.