Jövő héten bukhat a román kormány

Bukaresti elemzők szerint egy hete van hátra a Viorica Dancila vezette kormánynak, mert jövő csütörtökön lesz az ellenzék bizalmatlansági indítványáról szóló parlamenti vita és szavazás.

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy hete van hátra a Viorica Dancila vezette román kormánynak, véli a bukaresti elemzők nagy többsége, miután eldőlt: jövő csütörtökön lesz az ellenzék bizalmatlansági indítványáról szóló parlamenti vita és szavazás. A kabinet buktatását célzó politikai erők tegnap meghiúsították a hatalmon lévő Szociál­demokrata Párt tervét, amely szerint a kormány elleni indítványról szombaton szavazzanak a törvényhozók, amikor rendes körülmények között a képviselők és szenátorok többsége nem tartózkodik a fővárosban.

A szociáldemokrata miniszterelnök ugyanakkor továbbra is optimista. „Nemrég már próbálkoztak ilyen indítvánnyal, és csúfosan kudarcot vallottak, mert elképzelés és kormányprogram nélkül álltak a parlament elé. Most is ugyanígy jönnek, alternatíva nélkül, és halvány fogalmuk sincs, mit tennének a következő napon” – írta Dan­cila.

Ludovic Orban, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke korábban jelezte, hogy a bizalmatlansági indítványt csak akkor terjesztik be a kormány ellen, ha azt legalább 233 képviselő és szenátor aláírja: ennyi szavazat szükséges ugyanis a kormány leváltásához. A PNL indítványát 237 honatya látta el kézjegyével, s a kormánypárton kívül mindegyik parlamenti formáció támogatja. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség valamennyi törvényhozója jelen lesz a bizalmatlansági indítványról szóló parlamenti szavazáson, és meg is fogja szavazni azt. Ezt Cseke Attila, a párt szenátora közölte, hozzátéve: le kell ellenőrizni, hogy megvan-e még a kormányt támogató parlamenti többség. Klaus Johannis államfő határozott véleményt nyilvánított a fejleményekkel kapcsolatban. Mint fogalmazott, már alig várja a bizalmatlansági indítvány megszavazását.

Arról csak halvány elképzelések vannak, hogy mi következik a Dancila-kabinet esetleges bukása után. A legvalószínűbb forgatóköny szerint a PNL felveti az előre hozott választások lehetőségét, s mivel ehhez nem tud majd többséget toborozni, elvállalja a kisebbségi kormányzást. Amennyiben ez sem kap megfelelő mértékű támogatást, technokrata kormányzás következhet, ami akár a jövő év őszén esedékes parlamenti megméretésig is kitarthat.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.