Károsíthatják a szívet az e-cigaretták

Károsíthatják a szívet az e-cigaretták – derítették ki a Stanford Egyetem szív- és érrendszeri intézetének kutatói.

Forrás: MTI2019. 05. 28. 21:33
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A dohányzás nemcsak tüdőrákot okoz, hanem a szívrohamok egyik fő oka is. Arról még keveset tudni, hogy milyen kockázatokkal járhat az e-cigaretta a szív- és érrendszerre. A belélegzett gőzben lévő vegyi anyagok kockázatot jelenthetnek, amelynek felmérését fontosnak tartják a szakemberek azért is, mert egyre több tinédzser szokik rá az elektromos cigarettára.

Az Amerikai Kardiológusok Társaságának folyóiratában bemutatott tanulmányukban a stanfordi kutatók laboratóriumi Petri-csészében az egészséges emberi erek falán lévő sejteket növesztettek, amelyeket kitettek hat különféle e-cigaretta-ízesítésnek, vizsgálva, hogy a nikotin mellett az ízesítőknek van-e bármilyen hatása.

A sejteket megfürösztötték olyan vérben, amit az emberektől e-cigaretta elszívása után vettek, így jutnak el a gőzben lévő vegyi anyagok a szív- és érrendszerbe. Majd összehasonlították a sejtek kitettségét a nem dohányzóktól vett vérével és a hagyományos cigarettát szívók vérével.

A gőz és néhány ízesítés még nikotin jelenléte nélkül is rendellenessé változtatta az erek működését, ami növelheti a szívbetegségek kockázatát – írták a kutatók tanulmányukban. A fahéj és a menta bizonyult a legmérgezőbbnek, de általában a sejtek mutattak károsodást és gyulladást, kevésbé voltak képesek új ér formálására vagy sebek begyógyítására.

Az ilyen kisebb laboratóriumi vizsgálatok nem tudják igazolni, hogy károsítja-e az egészséget az e-cigaretta, további kutatásokra van szükség – mondta Jane Freedman, a Massachusettsi Egyetem kutatója, aki nem vett rész a tanulmányban.

A stanfordi kutatócsoport folytatja is a vizsgálatokat. A kutatók úgynevezett iPS-sejtekkel, vagyis indukált pluripotens őssejtek dolgoznak, melyek képesek más típusú sejtekké alakulni. Következő kísérletükben a szív- és az agy sejtjeit fogják vizsgálni.

Az amerikai közegészségügyi szakembereket aggasztja, hogy robbanásszerűen megnőtt az e-cigarettát szívó fiatalok száma. Joseph Wu, a stanfordi intézet igazgatója szerint nem csak a fiatalok miatt végzik kutatásaikat. Wut aggasztja a szívbetegek sorsa, aki azt gondolhatják, hogy a dohányról az e-cigarettára való áttérés elég védettséget nyújt.

„Ez egy figyelmeztetés, hogy az emberek ne legyenek nyugodtak és ne gondolják, hogy az e-cigaretta teljesen biztonságos” – tette hozzá.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.