KDNP: Nem állhat helyre Szíria a helyi keresztény egyházak megerősítése nélkül

A kormánypárti EP-képviselő hangsúlyozta, ha a keresztények elmenekülnek a konfliktusok elől, az az ország jövőbeni kibontakozását, biztonságát, társadalmi struktúráját alapvetően érinti.

Forrás: MTI2019. 04. 03. 18:54
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A keresztény egyházak megerősítése nélkül Szíria „nem állhat helyre”, ugyanis társadalmi elfogadottságuk révén ezek hídszerepet töltenek be a polgárháború sújtotta régióban az oktatásban, az egészségügyben és a kultúrában – jelentette ki Hölvényi György kereszténydemokrata európai parlamenti képviselő szerdán Brüsszelben az MTI-nek a témában rendezett konferenciáról nyilatkozva.

A képviselő – aki egyúttal az Európai Parlament néppárti frakciójában a vallások közötti párbeszéddel foglalkozó munkacsoport társelnöke – hangsúlyozta, ha a keresztények elmenekülnek a konfliktusok elől, és nem térnek vissza Szíriába, az az ország jövőbeni kibontakozását, biztonságát, társadalmi struktúráját alapvetően érinti.

Ezért kötelessége Európának a közel-keleti keresztény közösségek megerősítése, nem vallási, hanem emberi jogi és biztonsági alapon – emelte ki.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.