Kegyetlen gyilkosság vált bukaresti kampánytémává

Az életfogytiglani börtönbüntetés és a kémiai kasztrálás lehetőségéről is népszavazást írna ki Viorica Dancila román miniszterelnök súlyos bűncselekmények büntetésére.

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az életfogytiglani börtönbüntetés és a kémiai kasztrálás lehetőségéről is népszavazást írna ki Viorica Dancila román miniszterelnök olyan súlyos bűncselekmények büntetésére, mint a gyilkosság, a nemi erőszak és a pedofília.

A kormányfő azután vetette fel a referendum kérdését, hogy pénteken egy kegyetlen gyilkosságra derült fény, amely sokkolta a közvéleményt. Egy tizenöt éves lány a caracali iskolából akart hazajutni szülőfalujába, a dél-romániai Dobroslovenibe. A nyolc kilométeres utat autó­stoppal akarta megtenni, de nyoma veszett. A rendőrök feltételezése szerint a lányt elrabolták, megerőszakolták, majd megölték. Az áldozatot annak ellenére sem sikerült megmenteni, hogy csütörtök délelőtt háromszor is telefonált a segélyhívó számra, de a rendőröknek és a speciális telekommunikációs hatóságnak nem sikerült azonosítaniuk a helyszínt. A rendőrök végül az utcai videókamerák képei alapján azonosították a férfit, majd – sajtóinformációk szerint – három órát vártak a házkutatási engedélyre. A lány első telefonhívása óta tizenkilenc óra telt el, amíg végül a rendőrök behatoltak a házba. A helyszínen már csak emberi maradványokat találtak, valamint a diáklány ékszereit és ruháit. Kevéssel később őrizetbe vették a férfit, aki tegnap beismerte tettét.

A belügyminiszter menesztette az országos rendőrparancsnokot és az Olt megyei prefektust. Nicolae Moga szerint a hatóságok nem jártak el megfelelően az ügyben. Szombaton több ezren tüntettek Bukarestben a belügyminiszté­rium épülete előtt, bírálva azt a módot, ahogy a hatóságok kezelték a lány esetét. Viorica Dancila kormányfő a Facebook-oldalán kifogásolta, hogy többen politikai célokra használják fel a caracali tragédia témáját. Ugyanakkor elemzők szerint a novemberben esedékes romániai elnökválasztáson várha­tóan a kormányzó Szociáldemokrata Párt jelöltjeként harcba szálló miniszterelnök sem tesz mást.

– Beszélnünk kell egy népszavazás kiírásának célszerűségéről azzal kapcsolatban, hogy olyan drasztikus büntetéseket vezessünk-e be a gyilkosok, a nemi erőszaktevők és a pedofilok esetében, mint az életfogytiglani szabadságvesztés vagy a ­kémiai kasztráció – olvasható Dancila bejegyzésében. Klaus Johannis államfő, az őszi megméretés nagy esélyese még pénteken átfogó vizsgálatot kért a gyilkosság ügyében. Közölte, felmerült annak az alapos gyanúja, hogy a hatóságok elmulasztották megmenteni az elrabolt lány életét.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.