Kelemen Hunor: Történelmi vétek, ha az RMDSZ nem kerül az Európai Parlamentbe

Folyamatosan kísérletet tesznek a magyar politikusok megfélemlítésére, ennek egyik példája, hogy Kolozsvár volt magyar alpolgármesterét jogerősen elítélte a Legfelsőbb Bíróság – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Hír TV Magyarország élőben című műsorában. A politikus kifejtette: az EP-választásokkal egy időben kiírt népszavazás mozgósítani fogja a a román választókat, ezért a magyaroknak is többen kell elmenniük. A legfrissebb közvélemény-kutatásokra reagálva, amely szerint az RMDSZ nem éri el a bejutáshoz szükséges küszöböt, a pártelnök hangsúlyozta: ha vasárnap nem mennek el elegen, nem lesz hangja az erdélyi magyaroknak az Európai Parlamentben.

Forrás: HÍR TV2019. 05. 23. 15:51
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egymást érik a magyar ellenes támadások Romániában.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke azt mondta a románok folyamatosan kísérletet tesznek arra, hogy megfélemlítsék a magyar politikusokat. Hozzátette, van probléma elég és ez az elkövetkezendő években csak nőni fog, főképp, ha a magyar közösség összetartó ereje meggyengül.

Az Európai Parlamenti választások napján Romániában korrupció ellenes népszavazást tartanak. Az RMDSZ elnöke szerint ez mozgósítja a választókat. Elmondta a román részvétel biztosan magas lesz és ha a magyar részvétel nem lesz hasonlóan magas, akkor 5 százalék alá csúszhat a párt.

„Van egy történelmi lehetőség, ezzel élni kell, hogy a Kárpát-medencei magyar szolidaritás jegyében van egy fórum, ahol együtt tudjuk képviselni a magyar ügyet, az európai ügyet, a jó ügyet Brüsszelben, az Európai Parlamentben és ebből kimaradni történelmi vétek. Ez nem olyan, hogy 26-án elrontottam, aztán 27-én korrigálom”

Hozzátette, ha nem lesz elég szavazatuk a román pártok nem fogják képviselni a magyarokat és nem lesz az erdélyi magyaroknak hangja az európai parlamentben, akkor amikor az Európai Unió változáson megy keresztül. Kelemen Hunor szerint az emberek kiábrándultak a politikából és ez otthon tarthatja a magyar szavazókat. Ráadásul a párt komoly bírálatokat kapott.

„Vannak helyzetek, amikor a nemzeti ügyet minden egyéb sértődés és esetleg fanyalgás elé kell helyeznie az embernek, mert nem tudná ezt korrigálni később” – mondta az RMDSZ elnöke.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.