Két öngyilkos merénylő felrobbantotta magát Tuniszban

Vélhetően rendőrségi célpontjai voltak annak a két öngyilkos merénylőnek, aki Tunisz belvárosában robbantotta fel magát csütörtökön, a merényletekben belügyi források szerint egy rendőrtiszt meghalt, többen megsebesültek.

Forrás: MTI2019. 06. 27. 23:54
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A terrortámadás elkövetését magára vállalta az Iszlám Állam nevű szélsőséges iszlamista csoport, amely ezt az általa működtetett Aamák hírügynökség útján kiadott közleményében tudatta órákkal később.

A hírügynökségi beszámolók szerint az első merényletet egy rendőrautó közelében követték el, nem messze a francia nagykövetségtől. A tunéziai belügyminisztérium egyik tisztségviselője újságíróknak azt mondta, hogy a robbanásban egy rendőrtiszt az életét vesztette, további nyolc ember pedig megsebesült.

Nem sokkal ezután egy második merényletet is jelentettek, az al-Arabíjja pánarab televízió értesülései szerint a merénylő a terrorelhárító központ parkolójában robbantotta fel magát. Hatósági források szerint négyen megsebesültek.

Szemtanúk újságíróknak azt mondták, a merénylő be akart törni a központ épületébe, és amikor a rendőrök ezt megakadályozták, felrobbantotta magát.

Az elmúlt években több terrortámadást elkövettek Tunéziában. Tavaly októberben egy nő felrobbantotta magát Tunisz belvárosában, a merényletnek azonban nem volt halálos áldozata.

2015 márciusában 22 embert öltek meg fegyveresek a tuniszi Bardo-múzeumban, és ugyanabban az évben 38 embert ölt meg egy merénylő egy szúszai tengerparti nyaralóhelyen. A merényletet az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet vállalta magára.

2015 novemberében robbantásos merényletet követtek el Tuniszban az elnöki őrség egyik autóbusza ellen; 13 ember vesztette életét, húszan pedig megsebesültek. A robbantást szintén az Iszlám Állam vállalt magára.

A támadások érzékenyen érintették a Tunézia számára fontos turisztikai szektort. A kormány számos intézkedést hozott a terrorizmus elleni harc jegyében.

A 2015 novemberi támadás óta rendkívüli állapot van érvényben az észak-afrikai országban, legutóbb június elején hosszabbították meg egy hónappal.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.