Kétharmada lesz Vučićnak

A várakozásoknak megfelelően elsöprő győzelmet aratott, s korábban nem tapasztalt szavazói támogatást kapott az Aleksandar Vučić vezette Szerb Haladó Párt a Szerbiában vasárnap megtartott parlamenti, tartományi és önkormányzati választásokon. A voksolás másik nagy nyertesének a Vajdasági Magyar Szövetség tekinthető.

Tóth Péter (Vajdaság)
2020. 06. 23. 6:05
Serbia's general election
Az államfő öröme az eredmények ismeretében. Üzenetértékű győzelem az egész nemzetnek Fotó: Marko Djurica Forrás: Reuters
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mindenhol győztünk, ott is, ahol vesztésre álltunk, ott is, ahol korábban mindig veszítettünk, és az összes külföldi szavazóhelyen is – hangoztatta győzelmi beszédében a Szerb Haladó Párt (SNS) elnöke, az ország államfője, Aleksandar Vučić. A választási bizottság csütörtökig közli a végleges eredményeket, a részeredmények szerint viszont a 2012 óta kormányon lévő jobboldali párt a szavazatok 62,6 százalékával megszerezte a parlamenti mandátumok jóval több mint kétharmadát. A második helyen a Szerbiai Szocialista Párt végzett, a szavazatok 10,9 százalékát szerezte meg. Az előzetes eredmények szerint bejut még a parlamentbe az Aleksandar Šapić olimpiai ezüst- és bronzérmes vízilabdázó nevével fémjelzett, a Szerb Hazafias Szövetség által vezetett lista.

Az államfő öröme az eredmények ismeretében. Üzenetértékű győzelem az egész nemzetnek
Fotó: Reuters

A Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ) a jelenlegi négy helyett kilenc képviselője juthat be a parlamentbe. A VMSZ sikerének titka minden bizonnyal abban rejlik, hogy egy rövid, de kiválóan szervezett kampány során meg tudta szólítani a magyar választóréteg azon képviselőit is, akik esetleg nem mindenben értenek egyet a párt politikájával. Az anyaország sikeres nemzetpolitikája, a határon túliakkal való törődés, a gazdaságfejlesztési programok és mindaz a támasz, amit a VMSZ közvetítésével nyújtanak, szintén hozzájárulhatott ahhoz, hogy ilyen szép számban szavaztak a párt listáira. A VMSZ egyedüli magyar pártként indult országos és tartományi szinten is, és mintegy hetvenezer szavazatot szerzett.

Pásztor István büszkén állt a választók elé
Fotó: MTI/Molnár Edvárd

Precedens nélküli, hogy az ország lakosságának mindössze 3,5 százalékát képező magyarság képviseleté­ben a VMSZ a legtöbb szerb ellenzéki pártnál is több szavazatot kapott. A magyar párt minden korábbinál jobb eredményt ért el minden szinten. Szabadkán a többséget nem tudta ugyan visszaszerezni, de minden más helyen erősíteni tudott pozícióin. Topolyán, Magyarkanizsán és Zentán eddig is VMSZ-es polgármester volt, ezután is így lesz. Több más önkormányzatban pedig sikerült megnövelni a bejuttatott képviselők számát. A vajdasági tartományi parlamenti választáson a második helyen végzett a párt a szavazatok 13,4 százalékával.

A szerbiai ellenzék viszont teljesen szétforgácsolódott, ennek egyértelmű bizonyítéka az, hogy ugyan ötről három százalékra csökkentették a parlamenti bejutási küszöböt, a legtöbb induló mégsem jutott be a parlamentbe. A politikai színtér egyfajta tisztulását mutatja, hogy míg korábban rendre több, ultranacionalista és szélsőjobboldali elveket valló párt és mozgalom is bejutott a parlamentbe, most ez a lejjebb hozott küszöb ellenére sem sikerült. Az ellenzék egy része választási bojkottot hirdetett, de mivel a részvételi arány megközelítette az ötven százalékot, aligha nevezhetik illegitimnek a néhány hónap múlva felálló kormányt. Az ellenzék egyebek mellett azzal vádolja a Szerb Haladó Pártot és vezetőjét, Aleksandar Vučić-ot, hogy ellehetetleníti az ellenzéki képviselők megjelenését a sajtóban, maga Vucsics pedig túllép köztársasági elnöki hatáskörén, és voltaképpen ő irányítja a kormányt, de még az igazságszolgáltatást is.

Tárgyalások Koszovó jövőjéről

Mivel a Szerb Haladó Párt, a Szerbiai Szocialista Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség eddig is koalícióban kormányoztak, valószínűleg fennmarad ez a szövetség. A koalíció ráadásul kiegészülhet a Szerb Hazafias Szövetséggel, hiszen Aleksandar Vučić azt mondta, minden bejutó párttal partnerségre kíván lépni. A pártelnök-államfő kiemelte, a jövőben még nagyobb erőbevetéssel harcolnak a kitűzött célok eléréséért és Szerbia jövőjéért. A jövőbeli kormányzati terveket illetően közölte: fel kell gyorsítani a reformokat, az EU-csatlakozási folyamatot, de intenzív tárgyalások előtt állnak Koszovó kérdésének megoldásával kapcsolatban is. A csekély támogatottságú, de annál hangosabb ellenzéki vezetők szerint Vučić máris Koszovó jövőbeni elismeréséhez készíti elő a közhangulatot, ami szerintük árulást jelentene. Ugyanakkor Vučić soha nem mondott olyat, hogy szándékában állna elismerni a szakadár déli tartomány függetlenségét.

Erős mondatok

Orbán Viktor magyar miniszterelnök: A vajdasági magyarok a parlamenti választáson újra megmutatták, hisznek az összefogás erejében, és nem félnek saját kezükbe venni a sorsukat. Mostantól kétszer annyi magyar képviselő lehet a szerb parlamentben, tartományi szinten a Vajdasági Magyar Szövetség lett a harmadik legerősebb párt, és jó néhány, nemzetünk számára kiemelten fontos település élére kerülhet magyar polgármester. Aligha kétséges, hogy ez az eredmény az egész nemzetnek szóló üzenet is, amelynek értékét tovább növeli, hogy ezt a sikert az elmúlt évek kemény és kitartó munkája alapozta meg.

Aleksandar Vučić szerb miniszterelnök: Régóta vagyok a politikában, de ilyen pillanatot még nem éltem át. Ma este óriási bizalmat kaptunk a néptől, a legnagyobbat, amit valaha valaki is kapott Szerbiában, mindezt akkor, amikor aligha hitt benne valaki. Még felelősségteljesebbnek és még komolyabbaknak kell lennünk, de szorgalmasabbnak is, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el polgáraink számára.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke: Ez az eredmény történelmi, mert bebizonyítottuk, hogy nem igaz az állítás, miszerint nem lehet visszafordítani a történelem kerekét. Némi túlzással azt lehet mondani, hogy a VMSZ megfordította az idő kerekét, és egy folyamatos lefelé menetből fordítani tudott. Hiszünk abban, hogy itt, a szülőföldünkön lehet emberhez méltóan magyarként élni, és hiszünk abban, hogy érdemes lesz ide hazajönni.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára: Pásztor István megerősítette a VMSZ-t az elmúlt években, és olyan politikai párttá formálta, amely összefogja az összmagyarságot a Vajdaságban, azt üzenve: erre a politikai formációra van értelme szavazni. A magyarság azokat az eredményeket hozta, amely számarányainak megfelel, az egész ottani magyarság fontosnak tartotta, hogy részt vegyen a választásokon.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.