Kiemelt magyar–román projekt a gázfolyosó

A számos közös projekt közül kiemelkedik a bolgár–román–magyar–osztrák (BRUA) gázfolyosó, amely lehetővé teszi majd a Fekete-tenger altalajkincseinek eljuttatását Magyarországra.

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagyon jónak nevezte a magyar–román viszonyt Mihai Fifor (képünkön), a Bukarestben kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) országos tanácsának elnöke, volt román védelmi miniszter. A politikus a Magyar Nemzetnek nyilatkozva a számos közös projekt közül kiemelte a regionális energetikai együttműködésben alapvető fontosságú bolgár–román–magyar–osztrák (BRUA) gázfolyosót, amely lehetővé teszi majd a Fekete-tenger altalajkincseinek eljuttatását Magyarországra. Az egykori tárcavezető szerint a kétoldalú kapcsolatokat erősíti a szociáldemokraták parlamenti együttműködése a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ).

– A román kormány igyekszik számottevő költségvetési juttatásban részesíteni azokat az erdélyi megyéket, amelyekben jelentős magyar nemzetiségű közösség él – tette hozzá Fifor. A kelet-közép-európai államok összefogás kapcsán a PSD vezető politikusa megemlítette a „bukaresti kilencek” együttműködését. Ebben a körben a visegrádi négyeken kívül az észak-atlanti szövetség keleti szárnyát erősítő országok vesznek részt, köztük Románia. – Tavaly több magas szintű találkozó is volt ebben a formátumban. Igyekszünk közösen megjeleníteni nemzetközi szinten ezt a nagy fejlődési potenciálú régiót – mondta az exminiszter.

Lapunk a román jogállamiság minőségével kapcsolatos brüsszeli bírálatokról is kérdezte Mihai Fifort. – A bukaresti parlament a jogállamiságot erősítő törvénykezéssel igyekezett megoldásokat találni az igazságszolgáltatásban észlelhető kihágásokra. A legtöbb törvénymódosítást egyébként az alkotmánybíróság egy korábbi döntése, rendelkezése követelte meg, hiszen számos hatályos jogszabály esetében állapította meg, hogy kitételei ellentétesek a román alaptörvénnyel – fogalmazott a szociáldemokrata politikus. Hozzátette: az igazságszolgáltatásban az utóbbi években sajnálatos visszaélések történtek, s az ezek elleni fellépés éppen a Brüsszel által számon kért jogállamiságot erősíti meg, így senki sem vonhatja kétségbe Románia európaiságát.

Bukarest egyébként június 30-ig tölti be az Európai Unió soros elnöki tisztét. A volt román védelmi miniszter rendkívül fontosnak nevezte az EU jövőjét illetően a közelgő európai parlamenti választásokat. – Egységes, minden európai polgár uniójára van szükség. Szolidaritásra és kohézióra van szükség, ezt próbáljuk erősíteni a jelenlegi román soros EU-elnökség alatt is – hangsúlyozta Mihai Fifor.

ELMARASZTALÓ ÍTÉLET

A román legfelsőbb bíróság jogerősen megerősítette: hátrányosan különböztette meg Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere a székelyföldi város román lakosságát azzal, hogy a magyar nyelv ismeretét is megkövetelte bizonyos önkormányzati állások betöltésekor. A legfelsőbb bíróság a honlapján közzétett ítéletkivonatban elutasította a polgármester fellebbezését, és megerősítette a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) 2015 decemberében kimondott elmarasztaló döntését. A CNCD a magyar szimbólumok és feliratok ellen pereskedő Méltóságért Európában Polgári Egyesület keresetére vizsgálta meg, hogy indokolt volt-e a magyar nyelv ismeretének megkövetelése humán erőforrással és egy urbanisztikával foglalkozó hivatalnok alkalmazásánál. (MTI)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.