Műtéten esett át a köztársasági elnök, kiengedték a kórházból

Kiengedték szombaton a prágai Központi Katonai Kórházból Milos Zeman cseh elnököt, akit a keddi kartörése után kellett megműteni – közölte Jirí Ovcácek, az államfő szóvivője.

2020. 08. 29. 18:19
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Zeman szövődménymentesen gyógyul és ambuláns kezelésben részesül a továbbiakban – közölte Jitka Zinke, a kórház szóvivője.

Az államfő lábadozását a Prága melletti Lany kastély elnöki rezidencián tölti – mondta még Jirí Ovcácek.

Egészségi állapota miatt az orvosok tanácsára Zeman elhalasztotta a jövő hétre tervezett dél-morvaországi látogatását.

A 75 éves államfő régóta neuropátiában szenved, a betegség mindkét lábát érinti, ezért csak sétapálcára támaszkodva járhat. Zeman azonban a kedd esti híradó megtekintése után megpróbált egyedül felállni a karosszékéből, bot és testőrök segítsége nélkül, de elesett, és eltörte a jobb kezét. A Központi Katonai Kórházba szállították, ahol szerdán altatásban megműtötték.

„Zeman elutasította a sétapálca használatát és a testőrök segítségét. Azt mondta, hogy némi távolságot egyedül is meg tud tenni, de nem kellett volna ezt csinálnia” – mondta Ovcácek a CTK-nak.

A 2013 óta hivatalban lévő Zeman – aki 1988 és 2002 között miniszterelnök is volt – neuropátián kívül kettes típusú cukorbetegségben is szenved. Tavaly októberben több napot töltött kórházban.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.