Kifulladóban a Vucsics elleni tüntetéssorozat

Magyar Nemzet
2019. 04. 15. 14:30
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ismét mintegy tízezren tüntettek szombaton Belgrád központjában Alekszandar Vucsics elnök politikája ellen, az államfő távozását követelve, holott a szervezők minden korábbinál nagyobb kormányellenes tüntetést akartak összehozni – írja az MTI. Alkalmanként eddig 5-10 ezren vettek részt egy-egy tiltakozáson, a legtöbben december közepén voltak, becslések szerint valamivel több mint húszezren. A december eleje óta hétről hétre megtartott tiltakozás résztvevői ezúttal a szabad média és a választások tisztességes feltételeinek megteremtését szorgalmazták.

A tiltakozások mögött álló, Szövetség Szerbiáért (SzS) nevű ellenzéki tömörülés soraiban baloldali és jobboldali pártok egyaránt megtalálhatók. A szervezők fel akarják hívni a figyelmet mindazokra a problémákra, amelyekkel Szerbiának szembe kell néznie, és amelyek oka szerintük az államfő és az általa vezetett párt. A tiltakozók azonban mindeddig nem tudtak világos politikai programot hirdetni. A mostani megmozduláshoz a szervezők országszerte próbáltak mozgósítani, a részvétel azonban jóval elmaradt a várakozásuktól.

A tüntetésen egyébként Szergej Trifunovics, a Szabad Polgárok Mozgalma nevű párt vezetője sértő kijelentéseket tett a magyarokra is. Azt mondta, hogy Vucsics „szíriaiakkal és magyarokkal népesíti be Szerbiát”. Az államfő tegnap bocsánatot kért a szerbiai magyaroktól a gyűlöletbeszéd miatt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.