Kikapcsolják a világ legöregebb működő webkameráját

Kikapcsolják a világ legöregebb webkameráját, amely 25 éve folyamatosan működik a San Franciscó-i Állami Egyetem kampuszán.

Forrás: MTI2019. 08. 20. 21:03
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A ködkamerát 1994-ben indították el, hogy az időjárás változását figyelje az egyetemi kampuszon – olvasható a BBC honlapján.

Jeff Schwartz, aki Dan Wonggal együtt készítette a kamerát, közölte, hogy augusztus 30-án kivonják a forgalomból, mondván, nincs jó hely, ahová telepíthetnék.

„Úgy éreztük, hogy el kell engednünk” – mondta Schwarz egy helyi lapnak. Hozzátette, egyre nehezebb biztonságos helyet találni a kamera számára, ahonnan jól megfigyelheti a Holloway sugárutat.

Schwartz 1993-ban a Cambridge-i Egyetemen látta a világon a elsőnek tartott webkamerát, az inspirálta a San Francisco-i megalkotására. A cambridge-i kamerát 2001-ben vonták ki a forgalomból.

1994-ben Schwartz Wonngal együtt indította el webkamerát, hogy gyakorolják a kódolást és megismerkedjenek az akkori internetes technológiával.

„Egy kis kedvenc programnak indult, amely saját életre kelt. Az emberek szerették, ezért üzemben tartottuk” – mondta.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.