Kim Dzsong Un észak-koreai látogatásra hívta meg Putyint

Kim Dzsong Un észak-koreai látogatásra hívta meg Vlagyimir Putyin orosz elnököt a Vlagyivosztokban folytatott tárgyalásaik során – jelentette pénteken a KCNA hírügynökség.

Forrás: MTI2019. 04. 26. 6:22
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hírügynökség szerint az észak-koreai vezető úgy fogalmazott, hogy a látogatást „egy alkalmas időpontra” kellene időzíteni. E forrás szerint Putyin „rögtön el is fogadta” a meghívást.

A vlagyivosztoki Russzkij-szigeten, a Távol-keleti Szövetségi Egyetemen lezajlott csütörtöki megbeszéléseken a hírügynökségi tudósítások szerint Kim Dzsong Un azt mondta: Washington rosszhiszemű magatartást tanúsított az észak-koreai vezető és Donald Trump elnök februári, második csúcstalálkozóján.

„Az Egyesült Államok egyoldalú és barátságtalan álláspontra helyezkedett a nemrég lezajlott második csúcstalálkozón, ennek eredményeként pedig a Koreai-félszigeten és a régióban jelenleg holtpontra jutott a helyzet, sőt, eljutott arra a veszélyes határra, ahonnan könnyen vissza lehet esni a kezdeti állapotra” – idézte Kim Dzsong Unt a KCNA. Az észak-koreai vezető kijelentette: a félsziget békéje és biztonsága teljes mértékben a jövőbeni amerikai magatartástól függ.

A hírügynökség szerint a csütörtöki találkozón nem született nagyobb áttörés, a két vezető megbeszélést folytatott arról, miként mélyíthetik el a stratégiai és taktikai együttműködést a Koreai-félsziget békéje és biztonsága érdekében.

Putyin még a tárgyalások megkezdése előtt jelezte: Oroszország támogatja Kimnek a Korea-közi viszony javításáért és az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatok normalizálásáért kifejtett erőfeszítéseit. Az orosz elnök a tárgyalások után partnere nélkül tartott sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy szerinte megvalósítható a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítése. „Észak-Koreának biztonsági garanciákra van szüksége, ez minden” – mondta Putyin.

Beszámolt arról is, hogy Kim, aki még mindig készen áll az észak-koreai nukleáris programról való tárgyalásra, arra kérte őt, álláspontjáról tájékoztassa az Egyesült Államokat.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.