Kim Dzsong Un lerótta kegyeletét a kínai katonák emlékművénél

Az észak-koreai vezető szerint még szorosabbra kell fűzni a kapcsolatokat Pekinggel.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2021. 07. 29. 10:04
KIM Dzsong Un
Phenjan, 2021. június 16. A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által közreadott képen Kim Dzsong Un elsõszámú észak-koreai vezetõ, a Koreai Munkapárt fõtitkára elnököl a párt központi bizottságának plenáris ülésén Phenjanban 2021. június 15-én. MTI/AP/KCNA Fotó: -
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető harmadszor látogatott el az 1950-53-as koreai háborúban életüket vesztett kínai katonáknak emléket állító phenjani Barátság Toronyba azóta, hogy 2011-ben hatalomra került. A szerdai látogatásra egy nappal a háború végének 68. évfordulója után kerítettek sort.

A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által közreadott képen Kim Dzsong Un észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt központi bizottságának plenáris ülésén Phenjanban, 2021. június 15-én.
Fotó: MTI/AP/KCNA

Az észak-koreai vezető kiemelte: örökké emlékezni fognak a nemes lelkű és hős kínai katonákra, akik életük árán segítették a koreaiakat történelmi küzdelmükben. Kína Észak-Koreát támogatta Dél-Korea és annak Washington vezette szövetségesei ellen a koreai háborúban, amely végül fegyverszünettel ért véget. Azóta sem született meg a konfliktust lezáró békeegyezmény, így a felek jogilag még mindig háborúban állnak egymással.

A világtól elzárkózó Észak-Koreában a koronavírus-világjárvány, a nemzetközi szankciók és a tavalyi természeti katasztrófák miatt súlyos válsághelyzet alakult ki. Kína gazdasági szempontból az életet jelenti Észak-Koreának.

Egyes szakértők szerint Kim szeretne jobb viszonyt kialakítani a külvilággal, hogy hatékonyabban megbirkózhasson a gazdasági nehézségekkel. Mások szerint Észak-Korea azt szeretné elérni, hogy Dél-Korea meggyőzze az Egyesült Államokat: tegyen engedményeket Phenjannak, ha újrakezdődnek a zátonyra futott nukleáris tárgyalások.

Kim a hét elején abba is beleegyezett, hogy 13 hónapos szünet után helyreállítsák a kommunikációs vonalakat a rivális Dél-Koreával, és fejlesszék a kétoldalú kapcsolatokat.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.