Kína hadrendbe állította második repülőgép-hordozóját

Kína kedden hadrendbe állította második repülőgép-hordozóját, amely teljes egészében hazai fejlesztésű – jelentette a CCTV közszolgálati televízió.

Forrás: MTI2019. 12. 17. 21:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Sangtung nevű hadihajót a dél-kínai Hajnan szigeten lévő haditengerészeti támaszponton tartott ünnepség keretében adták át a kínai fegyveres erőknek, amelyen jelen volt Hszi Csin-ping kínai elnök is. Az ünnepségen mintegy 5000 haditengerész és munkás vett részt, akik a kínai zászlót lengetve énekelték az ország himnuszát – közölte internetes oldalán a CCTV.

Hszi Csin-ping katonák és polgári személyek társaságában fényképezkedett Szanja kikötőjében, akiket felszólított, hogy a jövőben is járuljanak hozzá a kínai kommunista párt és nép sikereihez.

Kínának eddig egyetlen harcképes repülőgép-hordozója volt, a Liaoning, amelyet a volt Szovjetunióban építettek. Peking Ukrajnától vásárolta meg és 2012-ben állította hadrendbe. Szakértők szerint a második repülőgép-hordozó, az eddig 001A típusként ismert és 2017-ben vízre bocsátott hadihajó hagyományos (nem atom) meghajtású és mintegy 40 repülőgépet tud fogadni a fedélzetén.

Kína folytatja hadereje fejlesztését, és immár a második legnagyobb katonai hatalomként tartják számon az Egyesült Államok mögött. Washington katonai költségvetése azonban a kínaiénak a háromszorosa. A második repülőgép-hordozó hadrendbe állítása akkor történt, amikor Peking az elmúlt években egyre határozottabban hangoztatta dél-kínai-tengeri területi követeléseit.

Kína, amely azzal érvel, hogy a legrégebben van jelen az övezetben, Vietnammal, a Fülöp-szigetekkel, Malajziával és Brunei vitatja a térségben több sziget hovatartozását. Az Egyesült Államok a „hajózás szabadsága” nevében, amelyet szerinte a kínai követelések veszélyeztetnek, hadihajókat járőröztet a térségben.

Kína két hadrendbe állított repülőgép-hordozójával messze mögötte marad az Egyesült Államoknak (11), de megelőzi Oroszországot (1), Franciaországot (1), Indiát (1) és Nagy-Britanniát (1) Nick Childs, a Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézetet (IISS) londoni agytröszt szakértője szerint.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.