Kína tiltással reagált az amerikai szankciókra

Magyar Nemzet
2019. 12. 03. 8:48
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Peking felfüggeszti az amerikai hadihajók és repülők engedélyeit Hongkong megközelítésére, és több amerikai civil szervezet ellen vezet be szankciókat a hongkongi tüntetőket támogató amerikai törvény miatt – jelentette be Hua Csun-jing kínai külügyi szóvivő tegnap. A szóvivő a sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: egyes amerikai civil szervezetek – köztük említette a Human Rights Watchot – arra buzdították a hongkongi kormányellenes tüntetőket, hogy erőszakos bűncselekményekben vegyenek részt, miközben szakadár ideológiát népszerűsítettek a tiltakozók között.

Donald Trump amerikai elnök múlt szerdán írta alá azt a jogszabályt, amely előírja, hogy az amerikai kormányzat Hongkong helyzetét évenként vizsgálja felül mind pénzügyi, mind pedig emberi jogi szempontból. A jogszabály megbízza az Egyesült Államok elnökét, hogy szankciókat szabjon ki azokra, akik csorbítják az emberi jogokat a különleges közigazgatási területen. Peking súlyos beavatkozásnak minősítette a lépést, és retorziókat helyezett kilátásba.

Hétfőre virradóra ismét összecsapásokba torkolltak a hongkongi utcai megmozdulások. Közel két hét viszonylagos nyugalmat követően vasárnap újra tízezrek vonultak utcára – jelentette az MTI. Tiltakozók egy-egy csoportja a szárazföldi Kínával kapcsolatba hozható üzleteket és éttermeket, illetve állomásokat rongált meg, valamint téglákat dobált a rendőrök közé, utakat torlaszoltak el, továbbá egy rendőrségi járműre Molotov-koktélt hajítottak, amire a rendőrök könnygázzal és gumilövedékekkel válaszoltak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.