Kínai vakcinával oltották be a szerb elnököt

A hétmilliós Szerbiában már két és fél millióan kapták meg valamelyik vakcina első adagját.

MTI
2021. 04. 06. 16:50
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kínai Sinopharm oltóanyagát kapta meg Alekszandar Vucsics szerb köztársasági elnök kedden a kelet-szerbiai Majdanpekhez tartozó Rudna Glava faluban. Alekszandar Vucsics többször is bejelentette már, hogy beoltják, de valamiért mindig elhalasztotta a vakcinációt. Kedden azt mondta, a kínai oltóanyag második adagját egy dél-szerbiai kisvárosban szándékozik felvenni. Az államfő beoltását a közösségi médiában élőben is lehetett követni, Alekszandar Vucsics ezzel is az oltást igyekszik népszerűsíteni a hétmilliós országban, ahol eddig több mint két és fél millióan kapták meg valamely vakcina legalább első adagját, és már meghaladja az egymilliót azok száma, akik mindkét adagot megkapták.

Korábban számos kormánytag számolt be arról, hogy mely oltóanyagot vette fel. Ana Brnabics miniszterelnök például az országban elsőként kapta meg a Pfizer–BioNTech vakcináját még tavaly decemberben, míg Ivica Dacsics házelnököt és Alekszandar Vulin belügyminisztert az orosz Szputnyik V vakcinával, Gordana Comicsot, az emberi és kisebbségi jogokért felelős szerb minisztert pedig az AstraZeneca védőoltásával oltották be.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.