Kitiltják az egyik Soros-szervezet vezetőjét Oroszországból

Oroszország kész kitiltani az egyik jogvédő civil szervezet vezetőjét. A Stichting Justice Initiative több szálon is köthető Soros György amerikai tőzsdespekulánshoz, annak ellenére, hogy alapítványát már évekkel ezelőtt betiltották Oroszországban.

Forrás: V4NA HÍRÜGYNÖKSÉG2020. 12. 15. 14:32
null
Az orosz Legfőbb Ügyészség 2015-ben egyébként nemkívánatosnak minősítette Soros György alapítványát és az ehhez kötődő szervezeteket Forrás: V4NA
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Oroszország kitiltja területéről a Stichting Justice Initiative (SJI) nevű civil szervezet igazgatóját, Vanessa Kogant. December elején az orosz hatóságok Kogant arról értesítették, hogy megvonták tőle a letelepedési engedélyét, és két hete van elhagyni az országot. Az amerikai nő több mint tíz éve élt Oroszországban, férje és gyerekei is orosz állampolgárok.

A Stichting Justice Initiative egy olyan jogvédő szervezet, amely jogi védelmet biztosít azoknak, akiknek megsértik az emberi jogait. Kogan munkája korábban az észak-kaukázusi régióra összpontosított.

Kogan kitiltásáról a Soros György támogatását élvező Human Rights Watch (HRW) nevű szervezet is beszámolt. Ez azért érdekes, mert az SJI egyik alapítója Diederik Lohman, aki a HRW egészségügyi részlegének igazgatója volt.

Az SJI több szálon is kötődik Soros György amerikai tőzsdespekulánshoz.

Az orosz legfőbb ügyészség 2015-ben nemkívánatosnak minősítette Soros György alapítványát és az ehhez kötődő szervezeteket
Fotó: V4NA hírügynökség

A Stichting Justice Initiative 2010-es éves beszámolójában köszönetet mondanak többek között a svéd Helsinki Bizottságnak és a Soros-féle Open Society Institute-nak. Azt is leírták, hogy 2011-ben is számíthatnak a Soros-alapítvány támogatására. Konkrét összegek ugyan nem szerepelnek a beszámolóban, annyit írnak, hogy valamivel több mint 667 ezer eurót kaptak támogatásként.

A szervezet honlapjából kiderül, hogy az igazgatótanácsában is Soros által finanszírozott szervezetek emberei ülnek. Alexandra Koulaeva az International Federation for Human Rights nevű szervezet tagja. Ezt a csoportot a Nyílt Társadalom Alapítványok 2018-ban 800 ezer dollárral támogatta. Tanya Mazur pedig a szintén Soros pénzéből működő Amnesty International tagja.

Az orosz Legfőbb Ügyészség 2015-ben egyébként nemkívánatosnak minősítette Soros György alapítványát és az ehhez kötődő szervezeteket. Továbbá megtiltották az orosz állampolgároknak és szervezeteknek, hogy részt vegyenek ezen szervezetek projektjeiben.

Baloldal bohózatfokozatban

Kézenfekvő volna azt mondani sokadszorra, hogy ennél már nem mehet mélyebbre az ellenzék, amely az elképesztőnél is elképesztőbb sikoltozópartikat rendez az ország házában. Mégse tegyük ezt, bármennyire is nagy a csábítás, és ennek van egy fontos oka: ez egyszer – bármilyen hihetetlennek is hangozzék – végre megemberelték magukat és vitatkoznak, ha tetszik, dacolnak Soros Györggyel.

Korábbi cikkünket ITT olvashatja tovább.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.