Kivonulhatnak a magyar katonák Maliból?

Egy éven belül két katonai puccs is történt az afrikai országban. Augusztusban még rendeződött a helyzet, de kérdéses, hogy a mostani hatalomátvétel milyen következményekkel jár majd. A térségben magyar honvédek is szolgálnak.

2021. 06. 03. 6:23
Niger; Eye of the Sahel Storm
Nigeri katonák járőröznek Niger, Mali é Burkina Faso életveszély határán. Fotó: Giles Clarke Forrás: Getty Images
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Franciaország kivonja csapatait Maliból, ha az ország vezetése a szélsőséges iszlamizmus felé fordul” – a Le Journal du Dimanche francia hetilapban megjelent interjúban kemény hangvételű üzenetet intézet Emmanuel Macron francia elnök Malinak, ahol kilenc hónap alatt két katonai puccs is történt. A legutóbbi múlt héten, ami után a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége, valamint az Afrikai Unió is felfüggesztette Mali tagságát, sőt az utóbbi szervezet kijelentette, hogy büntetőintézkedéseket is magával vonhat az, ha a katonai vezetés nem adja vissza a hatalmat a civil kormánynak. De nemcsak a fenti afrikai szervezetek, hanem az Európai Unió és az Egyesült Államok is kilátásba helyezett különböző szankciókat, ha nem normalizálódik a helyzet.

A nemzetközi közösség most keményebben reagált

– emelte ki lapunknak Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet kutatási igazgatója. A szakértő emlékeztetett, hogy 2012 óta az ország északi és részben középső részét dzsihadista szervezetek uralják, ami kormányválsághoz vezetett, és tavaly augusztusban az akkori elnök körül már elfogyott a levegő. Ekkor történt az első puccs, amikor is Assimi Goïta ezredes átvette a hatalmat, majd kinevezett egy átmeneti miniszterelnököt és elnököt. A múlt heti puccs alkalmával viszont már lemondatta a két politikust, egyúttal Goïtát ideiglenes elnökké nevezték ki. Marsai Viktor hozzátette azt is, hogy a muszlim többségű országban a külföldről érkező dzsihadisták úgy toborozzák a helyi harcosokat, hogy a meglévő etnikai konfliktusokat használják ki. Mint mondta, Maliban sok marginalizált közösség van, amelyek az államhatalommal nem találkoztak – vagy csak annak negatív oldalával, a korrupció és az elnyomás képében. Mint mondta, a dzsihadisták ezeken a területeken kvázi államként jelentek meg.

Helybéliek a puccsista katonákat éltetik Bamakóban, augusztus 18-án Fotó: Reuters/Moussa Kalapo

A Le Journal du Dimanche hetilapnak Emmanuel Macron úgy fogalmazott, hogy ha Franciaország kivonulna Maliból, romlana az ottani helyzet, de hozzátette azt is, hogy nem maradhatnak ott örökké. A franciák 2014 óta 5100 katonát állomásoztatnak a térségben. Korábbi cikkünkben írtunk arról, hogy a bamakói kormány kérésére még 2013-ban az Európai Unió létrehozott Maliban egy a fegyveres erők kiképzéséhez hozzájáruló katonai missziót azért, hogy más nemzetközi szervezetekkel együttműködve enyhítsék a terroristacsoportok jelentette fenyegetést, és támogassák a Száhel-övezet egyesített erőit. Az unió 2020 tavaszán úgy határozott, hogy kiterjeszti és 2024 májusáig meghosszabbítja a művelet mandátumát, amihez a következő négy évre 133,7 millió eurós megemelt költségvetést rendelt. Magyarország 2020 elején egyszer már növelte a kontingens létszámát, a vonatkozó kormányhatározat legfeljebb 25 főben – váltási időszakban legfeljebb ötven főben – határozza meg a Maliban szolgálatot teljesítő magyar honvédek számát. Szijjártó Péter külügyminiszter idén márciusban a Facebook-oldalán úgy fogalmazott:

„Úgy döntöttünk, hogy háromszorosára növeljük a magyar szerepvállalást az Európai Unió franciák által vezetett Száhel-térségi műveletében. Egyúttal javasoljuk, hogy ez legyen az Európai Unió egyik legjelentősebb afrikai szerepvállalása a jövőben” – tette hozzá.

Szijjártó Péter akkor úgy nyilatkozott, hogy mivel a jövő egyik kritikus migrációs kiindulópontja Afrika szubszaharai térsége lesz, ezért „mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy meggátoljuk az újabb migrációs hullámok kiindulását a térségből”.

Marsai Viktor úgy látja, hogy Maliban ugyan a hadsereg irányít mindent, de a jelenlegi puccs a magyar katonák szempontjából nézve a biztonsági környezetet nem változtatta meg. Tavaly augusztusban az Európai Unió ugyan felfüggesztette a rotációt, de mivel akkor egy hónap alatt rendeződött a helyzet, a katonai misszió jelenléte tovább működött Maliban. Marsai Viktor szerint viszont ez a mostani puccs akár ezen is változtathat, az uniós erők kivonását és más nemzetközi szervezetek csapatainak a kivonását is magával vonhatja.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.