Klímaváltozással kapcsolatos rémálmok gyötrik a brit gyerekeket

A kedden közzétett eredmények szerint a Nagy-Britanniában élő gyerekek nagyjából 17 százalékának alvását zavarják meg a klímaváltozással kapcsolatos aggodalmak, míg 19 százalékuknál rémálmok formájában jelennek meg ezek a félelmek.

Forrás: MTI2020. 03. 04. 22:07
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Minden ötödik brit gyereket gyötörnek az éghajlatváltozással kapcsolatos rémálmok – derült ki egy új felmérésből.

A kedden közzétett eredmények szerint a Nagy-Britanniában élő gyerekek nagyjából 17 százalékának alvását zavarják meg a klímaváltozással kapcsolatos aggodalmak, míg 19 százalékuknál rémálmok formájában jelennek meg ezek a félelmek.

A londoni székhelyű Savanta-ComRes közvélemény-kutató cég felmérésében kétezer gyereket kérdeztek meg, akik 8 és 16 éves kor közöttiek voltak.

A fiatalok 41 százaléka mondta, hogy nem bízik a felnőttekben a klímaválság hatékony kezelését illetően.

Az elmúlt évben fiatalok milliói vonultak az utcákra szerte a világ nagyvárosaiban, felszólítva a politikai vezetőket, hogy tegyenek sürgős lépéseket a klímaváltozás megfékezéséért.

Emma Citron londoni gyermekpszichológus szerint a fiatalok egyértelműen félnek az éghajlatváltozástól. A válaszadók 58 százaléka mondta, hogy aggódik amiatt, hogy a klímaváltozás milyen hatással lesz az életére.

A felmérés eredményeire reagálva az Amerikai Pszichológiai Társaság közölte, tisztában van a gyerekek körében egyre növekvő „öko-szorongással” kapcsolatos jelentésekkel, de vizsgálatra van szükség a jelenség gyakoriságának meghatározásához.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.