Központi helyet kap Trump kampányában Gettysburg

Az amerikai polgárháborút lezáró csata helyszínén, Gettysburgben mondaná el az elnökjelöltségét elfogadó beszédét Trump, az ötletet politikai elemzők ügyes húzásnak értékelték.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2020. 08. 11. 7:31
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hétfői sajtótájékoztatóján megerősítette Donald Trump amerikai elnök azt a Twitteren már belengetett hírt, miszerint a pennsylvaniai Gettysburg történelmi helyszínén mondaná el az elnökjelöltséget elfogadó beszédét. Korábban ugyanis Trump arról beszélt, hogy mivel a koronavírus-járvány miatt ő sem tud személyesen jelen lenni a republikánusok elnökjelölt-állító konvencióján, ezért a jelöltségét elfogadó nagy beszédet a Fehér Házból sugározzák majd. Ezt az ötletét azonban sok támadás érte demokrata párti politikusok részéről, akik azzal vádoltak meg, hogy kampányrendezvényt kever a végrehajtói hatalom döntéshozó helyszínével.

A pennsylvaniai Gettysburg kisváros az amerikai polgárháború (1861–1865) egyik nagy és sorsdöntő csatájának helyszíne, Abraham Lincoln elnök itt mondta el híres, nemzetet egyesítő beszédét. A gettysburgi csatában az unionista, azaz az északi csapatok arattak döntő győzelmet a déli, úgynevezett konföderációs csapatok felett, és amerikai történészek szerint ez hozott fordulópontot a polgárháborúban. Abraham Lincoln elnök 1863 novemberében, élete legrövidebb, alig kétperces, de egyben leghíresebb beszédét mondta el a gettysburgi csata színhelyén. Az amerikai történelem e legfontosabbnak tartott egyik beszédének utolsó mondatát mind a mai napig idézik az „újjászülető szabadságról” és a kormányról, amely „a néptől, a nép által, a népért való” lesz.

Trump esetlegesen Gettysburgben elmondandó beszédét az első kommentárok több szempontból is ügyes ötletnek tartják. Az elnök ugyanis részben nemzetegyesítőként léphet fel, részben pedig leróhatja kegyeletét a konföderációs katonák – az Egyesült Államokat megosztó – emlékművei előtt. Donald Trump hétfőn este csak annyit közölt, hogy még nem született döntés az elnökjelöltséget elfogadó beszéde helyszínének ügyében. A republikánusok augusztus 24–27. között tartják az elnökjelölt-állító konvenciót az észak-karolinai Charlotte városában, igaz, ezúttal a járvány miatt jobbára csak találkozókra kerül sor. A konferenciát az interneten is közvetítik, Trump beszédére várhatóan a zárónapon, augusztus 27-én kerül sor.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.