Kutatók megtalálhatták a koalák megmentésének a kulcsát

A koalák mikrobiomjának megváltoztatása székletátültetéssel lehetővé teszi, hogy az erszényesek más fajta eukaliptuszokat is elfogyasszanak, ily módon túléljék egyre fogyatkozó élőhelyük elvesztését – vélik ausztrál kutatók.

Forrás: MTI2019. 08. 22. 22:48
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Queenslandi Egyetem kutatói elemezték és megváltoztatták a koalák beleiben lévő mikrobákat és azt találták, hogy ürülékátültetéssel képesek befolyásolni azt, milyen eukaliptuszfajt esznek meg az állatok.

A kutatókat a Victoria államban élő Otway-foknál elő koalapopuláció számának meredek csökkenése késztette a probléma tanulmányozására.

„2013-ban a koalák igen megszaporodtak, elpusztították azokat a környezetükben lévő fafajokat, amelyek alapvető élelmüket biztosítják. Éhezésük a populáció 70 százalékos csökkenéséhez vezetett. Érdekes volt látni, hogy bár éheztek, nem kezdték el más, általuk kevésbé szeretett fafajok leveleit fogyasztani” – idézte Michaela Blyton kutatót az EurekAlert tudományos hírportál.

„Ez vezetett ahhoz, hogy kollégámmal, Ben Moore-ral megvizsgáljuk, korlátozza-e a koalák mikrobiomja azt, mit fogyasztanak, és lehetővé tudjuk-e tenni ürülékátültetéssel, hogy kiterjesszék étrendjüket” – tette hozzá.

A kutatók vadon befogott, kizárólag az eukaliptusz egyik faját, az Eucalyptus viminalist evő koalákat vontak be a tanulmányba. „Ürülékeket gyűjtöttünk vadon élő más koaláktól, amelyek egy másik eukaliptusz fajt, a spárgakérgűt fogyasztják, az ürülékükben lévő mikroorganizmusokat sűrítettük, saválló kapszulákba csomagoltuk, majd a fogságban lévő koaláknak adtuk” – mondta Blyton.

Az ürülékátültetés megváltoztatta a koalák mikrobiomját, lehetővé tette, hogy sárgakérgű eukaliptuszt fogyasszanak.

„Ez hatással lehet ökológiájuk minden aspektusára, köztük táplálkozásukra, élőhelyük kiválasztására és a források használatára” – hangoztatta Blyton.

A jövőben ilyen kapszulákat alkalmazhatunk a koalák mikrobiomjának megváltoztatásához még azelőtt, hogy biztonságosabb környezetbe vándorolnának vagy probiotikumként antibiotikumos kezelésük esetére.

Ausztráliában országszerte mintegy 80 ezer koala él, a faj fenyegetettnek számít. Az ország jelképének számító állatokra az egyik legnagyobb veszélyt természetes élőhelyeik elvesztése jelenti.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.