Lassítja a járvány terjedését a személyes távolságtartás

Hatékonynak tűnik az emberek közötti távolságtartás az új koronavírus okozta járvány terjedésének lassításában Seattle amerikai nagyváros környékén – állapította meg egy új tanulmány.

Forrás: MTI2020. 03. 31. 12:15
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A betegségmodelleket kutató IDM (Institute for Disease Modeling) intézet a járványgócnak számító északnyugati Washington állam hivatalos egészségügyi adatait és anonim Facebook-felhasználók mozgását vizsgálta meg, ebből kalkulálta a járvány elleni intézkedések hatását.

Washington állam, ahol először mutatták ki a vírus jelenlétét az országban, március elején záratta be az iskolákat és tiltotta be a nagyobb rendezvényeket.

A pozitív és negatív tesztek, valamint a halálozások adatait vizsgálva megállapították, hogy „a járvány terjedése lassult” a korlátozások óta. Majdnem megfeleződött az a szám, amely megmutatja, hogy egy páciens hány másik embert fertőz meg: február végén 2,7 volt, március 18-án a számítások alapján már csak 1,4. A járvány lecsengéséhez a számnak egy alá kell esnie a tanulmány szerzői szerint.

Daniel Klein, a kutatás egyik vezetője hétfőn az AFP-nek azt mondta, nagy előrelépést tettek, de a haladás „bizonytalan és elégtelen”.

A Facebook mozgásadatai a felhasználók helyváltoztatásának „tartós csökkenését” mutatták, ami megbízhatóan támasztja alá, hogy az emberek otthon maradtak a vizsgált időszakban.

A lakóövezekben átlagosan 27 százalékkal nőtt a felhasználók jelenléte, míg az irodaházakkal teli negyedekben – Seattle központja – 43 százalékkal visszaesett.

Jeff Duchin, King megye – amelyben a nagyváros is található – egészségügyi vezetője szerint ugyan láthatóak a társadalmi távolságtartás pozitív hatásai, de az esetek és a halálozások száma továbbra is jelentős.

A megyében 2330 igazolt eset és 150 halálozás volt hétfőig a hivatalos adatok alapján.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.