Lavrov: A venezuelai válság csakis a kormány és ellenzéke közvetlen párbeszédével oldható meg

A venezuelai válság csakis a kormány és ellenzéke közvetlen, előfeltételekhez nem kötött párbeszédével oldható meg – jelentette ki Szergej Lavorv orosz külügyminiszter szombaton Suriname-ban, latin-amerikai körútja zárónapján.

Forrás: MTI2019. 07. 28. 10:10
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Meg vagyunk győződve arról, ahogy suriname-i barátaink is, hogy a válság Venezuelában csakis a kormány és ellenzéke közvetlen párbeszédével rendezhető, amely nincs előfeltételekhez kötve, és legfőképp nem árnyékolják be bizonyos országoknak a caracasi vezetés ellen irányuló különböző fenyegetései” – összegezte újságíróknak Lavrov a nap folyamán Yldiz Deborah Pollack-Beighle suriname-i külügyminiszterrel Paramirabóban folytatott tárgyalásait.

Az orosz tárcavezető arról is beszélt, hogy Moszkva és Paramaribo kétoldalú jogsegély- és kiadatási egyezmények mellett haditechnikai együttműködésről szóló megállapodást készít elő. Hozzátette: Oroszország és Suriname az egészségügy területén is kiszélesíti együttműködését. Ez utóbbival összefüggésben elmondta, hogy Oroszország korszerű orvosi berendezéseket bocsájtott ingyenesen a közép-amerikai ország számára.

Pollack-Beighle nem említette felszólalásában Venezuelát. A dél-amerikai közös piac (Mercosur) tagországainak júliusi találkozóján Marciano Edgar Armaketo, Suriname havannai nagykövete ugyanakkor leszögezte, hogy országa álláspontja „a más államok belügyeibe be nem avatkozás” elvét követi.

A súlyos belpolitikai és gazdasági válsággal küszködő Venezuelában elkeseredett hatalmi harc folyik Nicolás Maduro elnök és ellenzéke között. A felek képviselői ugyanakkor Norvégia közvetítésével politikai rendezést szolgáló tárgyalásokat folytatnak. Az ellenzék Maduro és rendszerének távozását, illetve új választások kitűzését akarja.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.