Legalább tíz katonát öltek meg iszlamisták Maliban

Forrás: MTI2020. 09. 04. 20:01
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Legalább tíz mali katona halt meg péntekre virradó éjjel iszlamisták egy fegyveres rajtaütésében az ország központi részén található Guiré térségében, közel a mauritániai határhoz – közölték helyi biztonsági források.

A védelmi tárca közlése szerint a halottak között van egy hadnagy is, a sebesülteket kórházba szállították. A rajtaütésben négy katonai jármű megsemmisült.

A térségben a 2017 tavaszán alakult Dzsamaat Nuszrat al-Iszlam va al-Muszlimin nevű iszlamista terrorszervezet garázdálkodik, amely szoros kapcsolatban áll az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal.

Egy helyi tisztségviselő szerint hétfő óta férfiak járják motorokon a térséget, s prédikáltak Dilly, Moroudia és Guiré településeken. Mint mondta, a támadás estéjén Dillyből Guiréba indultak, és útközben megszervezték a rajtaütést.

Az augusztus 18-i katonai puccs óta ez már a harmadik alkalom, hogy a mali hadsereg komoly veszteséget szenved szélsőségesek támadása miatt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.