Légi csapásokat mértek a törökök az iraki kurdokra

Csiladzi város polgármesterének közlése szerint a hadműveletekben újabb három civil vesztette életét.

Forrás: MTI2020. 06. 19. 20:30
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb három civil vesztette életét a török hadsereg által Irak északi, kurdok lakta részén végrehajtott légi csapásaiban pénteken – közölte újságírókkal az iraki Kurdisztánban található Csiladzi város polgármestere, Varsín Maji.

A török hadsereg Twitter-üzenetben közölte szerdán, hogy műveletet indított az Irak északi részén, a törökországi kurd kisebbség függetlenségéért harcoló Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyveresei ellen.

Az iraki külügyminisztérium ezt követően felszólította Ankarát, hogy azonnal vonja ki a csapatait az arab országból, és tartsa tiszteletben Irak szuverenitását.

A helyi kurd hatóságok szerint szerda óta már öt civil vesztette életét a légi csapásokban.

Csütörtökön Szaúd-Arábia bírálta Ankarát a légi csapások miatt, valamint elítélte Iránt is, amely a héten szintén bombatámadást hajtott végre Irak kurd területei ellen.

A PKK-t Ankara, az Egyesült Államok és az Európai Unió is terrorszervezetként tartja nyilván. A kurdok 1984 óta folytatnak fegyveres felkelést az ankarai kormány ellen, a konfliktusban több mint negyvenezren vesztették életüket.

A török és az iráni hadsereg gyakran hajt végre műveleteket Irak északi, kurdok lakta területein azzal az indokkal, hogy a nehezen megközelíthető térségben Ankara és Teherán ellen harcoló kurd lázadók bujkálnak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.