Lezárult az uniós tisztújítás, Michel is a helyén

Megtiszteltetés, hogy a mai nappal az európaiak szolgálatába állhatok. Mindenkivel nyitott vagyok a párbeszédre – mondta Charles Michel, az Európai Tanács új vezetője.

2019. 11. 29. 12:36
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elbúcsúztatták Brüsszelben Donald Tuskot, az Európai Tanács egykori elnökét, aki péntek délelőtt hivatalosan is Charles Michel belga exminiszterelnöknek adta át az állam- és kormányfőket tömörítő testület irányítását.

– Büszke vagyok rá, hogy Európát szolgáltam. Ez a legjobb hely a világon! – fogalmazott rövid búcsúbeszédében Tusk, majd ünnepélyesen rábízta a tanácsi ülések kezdetét jelző harangot az utódjára. Az Európai Néppárt elnökének választott lengyel politikust vastapssal jutalmazták az Európai Tanács brüsszeli épületében. Charles Michel is dicsérte Tusk munkáját, aki szerinte az elmúlt évek megannyi kihívása ellenére sosem vesztette el az Európa iránti lelkesedését.

– Megtiszteltetés, hogy a mai nappal az európaiak szolgálatába állhatok. Mindenkivel nyitott vagyok a párbeszédre – mondta Michel, aki az Európai Tanács valaha volt második belga vezetője.

A kinevezésével gyakorlatilag pont kerül az uniós tisztújítás végére.

Vasárnap, a Lisszaboni Szerződés tízéves évfordulójának brüsszeli ünnepségén már Ursula von der Leyen bizottsági elnök, David Sassoli európai parlamenti elnök, az Európai Központi Bankot irányító Christine Lagarde, illetve a frissen hivatalba állt Charles Michel képviseli az európai uniós intézményeket.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.